|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF nyílt levele az Országgyűlés megbízott elnökének
"Király Zoltán független ellenzéki képviselő és Raffay Ernő, a
Magyar Demokrata Fórum képviselője nemrégiben nagy visszhangot
kiváltó indítványt hozott nyilvánosságra, melyben azt javasolják,
hogy még ez a parlament rendelkezzék januári ülésén a köztársasági
elnök népszavazás útján történő megválasztásáról.
Mivel a januári ülésszak közeledik, a Magyar Demokrata Fórum
Elnöksége állást foglalt ebben a kérdésben.
Megállapítottuk, hogy az intítvány Király Zoltán és Raffay Ernő
magánvéleménye, amelyet az előterjesztők sem az MDF Elnökségével nem
egyeztettek, sem pedig az MDF más parlamenti képviselőivel."
SZER, Világhíradó:
Jugoszlávia - új pártok
"Miközben
kitapinthatóan csökken a jugoszláv kommunista párt tekintélye,
egyre-másra alakulnak új pártok a sok nemzetiségű államszövetségben.
Végvári Viola szerint már 30-ra, 40-re tehető a számuk.
- Szerbiában is megindult az új politikai vérkeringés, sőt Crna
Gorában és Macedóniában is, amelyeket a szerb kommunisták most
hatalmon levő garnitúrája egyébként mindig is a saját
vadászterületének tekintett.
E pezsgés beindítását kívülről a közvetlen szomszédban,
Romániában lejátszódott vérviharos események serkentették, belülről
pedig Ante Markovic január elsejével bevezetett gyökeres és máris
eredményeket hozó gazdasági reformja."
|
|
|
|
|
|
|
Románia - Genscher
|
Oltványi Ottó, az MTI tudósítója jelenti:
Bukarest, 1990. január 15. hétfő (MTI-tud) - Hans-Dietrich
Genscher, az NSZK alkancellárja, külügyminiszter hétfőn Romániába
érkezett. Bukarestben rögtön érkezése után fogadta őt Ion Iliescu, a
Nemzeti Megmentési Front tanácsának elnöke és Petre Roman román
kormányfő.
Genschert román kollégája, Sergiu Celac hívta meg. A két külügyminiszter áttekintette a két ország kapcsolatait a Romániában bekövetkezett változásokkal összefüggésben. Celac kifejtette: országa, amely a demokratikus fejlődés útján indult el, jó kapcsolatok kiépítésére törekszik a Német Szövetségi Köztársasággal.
A nyugatnémet diplomácia vezetője két napot tölt Romániában. Hétfőn további megbeszéléseket folytat, majd kedden Erdélyben tesz látogatást, ahol az előzetes program szerint várhatóan felkeresi Nagyszebent és Temesvárra is elutazik.+++
1990. január 15., hétfő 13:18
|
Vissza »
|
|
Románia - Genscher (1.rész)
|
Oltványi Ottó, az MTI tudósítója jelenti:
Bukarest, 1990. január 15. hétfő (MTI-tud) - ,,Az európai
ház felépítése Románia nélkül nem képzelhető el,, - jelentette ki
Hans-Dietrich Genscher. Az NSZK alkancellárja, külügyminiszter hétfő
délután Bukarestben sajtótájékoztatón összegezte romániai
tapasztalatait. A nyugatnémet diplomácia vezetője hétfőn reggel
érkezett a román fővárosba és a nap folyamán tárgyalt Ion
Iliescuval, a Nemzeti Megmentési Front Tanácsának elnökével, Petre
Roman kormányfővel és Sergiu Celac külügyminiszterrel.
Genscher elmondta, hogy a Német Szövetségi Köztársaság messzemenő segítséget kíván nyújtani a demokratikus fejlődés útjára lépett Romániának. Rövid időn belül megkezdődnek a szakértői szintű megbeszélések, hogy koordinálják a segítést, meghatározzák annak rendeltetését, módjait, amelyek kiterjednek a gazdasági élet átalakítására és fejlesztésére is. Az NSZK kormánya hathatósan segíti a Közös Piacnál a Romániának nyújtandó támogatást, így többek között a 24-ek bizottságánál is.
Az NSZK külügyminisztere rendkívül elégedetten nyilatkozott a román vezetőkkel folytatott megbeszéléseiről, s különösen nagyra értékelte azt a tényt, hogy Románia aktívan kíván részt venni az európai politikai folyamatokban, beleértve az európai ház megteremtését is.
Az újságírók kérdéseinek központi témája a Romániában élő németek kivándorlásának ügye volt. Elsősorban azt próbálták tudakolni, hogy a korábbi években mennyi volt a ,,fejkvóta,, és az összegeket a nyugatnémet kormány hova küldte, kinek fizette. E megismétlődő válaszok elől is kitért Genscher, azt mondta, nem rendelkezik ilyen adatokkal, de nyomban hozzátette: a továbbiakban az NSZK változatlanul kész befogadni azokat a német nemzetiségűeket, akik az NSZK-ba kívánnak áttelepülni. ,,Nem befolyásolunk senkit sem, de nem is ösztönzünk szándékában, mindenki saját maga dönti el, mit akar tenni, hol akar élni,, - fűzte hozzá.
Celac román külügyminiszter ehhez hozzátette: Románia nem gördít adminisztratív akadályokat a kitelepülni szándékozók elé. Ezt bizonyítja az is, hogy új útlevéltörvényt léptetett életbe s ezzel a mesterséges gátakat feloldotta a kormányzat döntése. A jövőben sem lesznek ilyen akadályok s mindenki önmaga dönthet a kivándorlás kérdésében. (folyt.)
1990. január 15., hétfő 17:46
|
Vissza »
|
|
Románia - Genscher (2.rész)
|
Szóba került a sajtókonferencián a halálbüntetés eltörlésének illetve visszaállításának ügye is, amelyben a két külügyminiszter véleményére voltak kíváncsiak a sajtó képviselői. Genscher a halálbüntetés eltörlése mellett fejtette ki álláspontját, de nyomban hozzátette: ez saját véleménye, s nem akar Románia belügyeibe beavatkozni. Celac külügyminiszter is azt tartaná jónak, hogy töröljék el a halálbüntetést, mert ezzel Románia a nemzetközi normákhoz igazodna, de sietve hozzátette: ,,Ez csak magánvéleményem, s ebben a kérdésben a román nép fog dönteni a január 28-án tartandó népszavazáson.,,
Genscher a sajtókonferencia után megbeszéléseket folytatott az új román politikai pártok és csoportosulások képviselőivel - tájékozódó jelleggel. Kedden Nagyszebenbe és Temesvárra látogat, s a tervek szerint Temesvárról utazik el Romániából.
Genscher legutoljára 1987 decemberében járt Romániában, és akkor háromórás megbeszélést folytatott Nicolae Ceausescuval. A nyugatnémet külügyminiszter akkor újságírók szűk körében - köztük volt az MTI bukaresti tudósítója is - kijelentette: Ceausescuval ez volt az utolsó találkozásom, egyszerűen nem lehet vele szót érteni, amíg ő lesz a vezetői helyen, elkerülöm Romániát, mert az ilyen tárgyalásoknak nincs semmi értelme.
A nyugatnémet diplomácia vezetőjének köreihez tartozó személyek szerint Genscher további konzultációkat kíván folytatni kelet-európai politikai személyiségekkel. Kész arra, hogy újabb megbeszélést tartson Horn Gyula magyar külügyminiszterrel, s a tervek szerint a közeli napokban Szófiát keresi fel, majd a jövő hónap elején Bonnba várja a csehszlovák külügyminisztert.+++
1990. január 15., hétfő 17:50
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|