 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Az MDF nyílt levele az Országgyűlés megbízott elnökének
"Király Zoltán független ellenzéki képviselő és Raffay Ernő, a
Magyar Demokrata Fórum képviselője nemrégiben nagy visszhangot
kiváltó indítványt hozott nyilvánosságra, melyben azt javasolják,
hogy még ez a parlament rendelkezzék januári ülésén a köztársasági
elnök népszavazás útján történő megválasztásáról.
Mivel a januári ülésszak közeledik, a Magyar Demokrata Fórum
Elnöksége állást foglalt ebben a kérdésben.
Megállapítottuk, hogy az intítvány Király Zoltán és Raffay Ernő
magánvéleménye, amelyet az előterjesztők sem az MDF Elnökségével nem
egyeztettek, sem pedig az MDF más parlamenti képviselőivel."
SZER, Világhíradó:
Jugoszlávia - új pártok
"Miközben
kitapinthatóan csökken a jugoszláv kommunista párt tekintélye,
egyre-másra alakulnak új pártok a sok nemzetiségű államszövetségben.
Végvári Viola szerint már 30-ra, 40-re tehető a számuk.
- Szerbiában is megindult az új politikai vérkeringés, sőt Crna
Gorában és Macedóniában is, amelyeket a szerb kommunisták most
hatalmon levő garnitúrája egyébként mindig is a saját
vadászterületének tekintett.
E pezsgés beindítását kívülről a közvetlen szomszédban,
Romániában lejátszódott vérviharos események serkentették, belülről
pedig Ante Markovic január elsejével bevezetett gyökeres és máris
eredményeket hozó gazdasági reformja."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

A Fővárosi Tanács vb-ülése
|

1990. január 15., hétfő - A Fővárosi Tanács Végrehajtó
Bizottságának hétfői ülésén, - a kormány múlt év október 29-i
határozatának megfelelően - megvitatták és elfogadták az MSZP által
a Fővárosi Tanácsnak átadott ingatalanok hasznosítására vonatkozó
előterjesztést. Ennek alapján megállapították: a fővárosban
nyilvántartott 198 volt MSZMP-ingatlan közül 140-nek a kezelői
jogáról lemondott a jogutód Szocialista Párt. Az MSZP 58 helyiséget,
közöttük tíz kerületi székházat tartott meg kezelésében. Ezuttal
azonban nem döntöttek a volt MSZMP-ingatlanok végleges sorsáról,
erre csak az országgyűlési választások után kerül majd sor. Így
április 30-ig a helyiségekre ideiglenes jelleggel kapnak kiutalást
az igénybejelentők. A végrehajtó bizottság határozatában javaslatot
tett a Minisztertanács kormánybiztosának arra, hogy a felszabaduló
pártházakból elégítsék ki a különböző politikai pártok központi
székház-igényét. A ma működő országos pártok közül már csak az SZDSZ
elhelyezése kérdéses.
A Fővárosi Tanács 1990. évi költségvetési koncepcióját megvitatva, a vb megállapította: a januártól bevezetett központi forrásszabályozás kedvezőtlenül hatott a fővárosra. Az ez évre tervezett mintegy 66 milliárd forintos tanácsi költségvetés csaknem 11 milliárd forint kieséssel számolhat a személyijövedelemadó-elvonás miatt. Mint ismeretes, ez évtől az SZJA a tanácsok bevételét növeli. Ugyanakkor, ahol az átlagot jelentősen meghaladja ez a bevétel, ott elvonják, s átcsoportosítják oda, ahol alacsony összegű a személyi jövedelemadó. Így a főváros jelentős pénzügyi átcsoportosításra kényszerül. A BKV működéséhez például 600 millió forintot, a szemétégetőmű felépítéséhez 390 millió forintot kell kigazdálkodnia.
A vb-ülésen döntés született arról, hogy nemzetközi tervpályázatot írnak ki a Hősök tere és környéke rendezésére, valamint a Tolbuhin körúti Nagyvásárcsarnok felújítására. A továbbiakban a testület foglalkozott a hajléktalanok helyzetével, s felhívást fogadott el, amelyben további épületfelajánlásokat kér menhelyek kialakításához. Egyuttal tudomásul vették azt az elképzelést, hogy egy alapítvány jellegű gondozási központ működjön a hajléktalanok helyzetének javítása érdekében. (MTI)
1990. január 15., hétfő 17:08
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|