|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF nyílt levele az Országgyűlés megbízott elnökének
"Király Zoltán független ellenzéki képviselő és Raffay Ernő, a
Magyar Demokrata Fórum képviselője nemrégiben nagy visszhangot
kiváltó indítványt hozott nyilvánosságra, melyben azt javasolják,
hogy még ez a parlament rendelkezzék januári ülésén a köztársasági
elnök népszavazás útján történő megválasztásáról.
Mivel a januári ülésszak közeledik, a Magyar Demokrata Fórum
Elnöksége állást foglalt ebben a kérdésben.
Megállapítottuk, hogy az intítvány Király Zoltán és Raffay Ernő
magánvéleménye, amelyet az előterjesztők sem az MDF Elnökségével nem
egyeztettek, sem pedig az MDF más parlamenti képviselőivel."
SZER, Világhíradó:
Jugoszlávia - új pártok
"Miközben
kitapinthatóan csökken a jugoszláv kommunista párt tekintélye,
egyre-másra alakulnak új pártok a sok nemzetiségű államszövetségben.
Végvári Viola szerint már 30-ra, 40-re tehető a számuk.
- Szerbiában is megindult az új politikai vérkeringés, sőt Crna
Gorában és Macedóniában is, amelyeket a szerb kommunisták most
hatalmon levő garnitúrája egyébként mindig is a saját
vadászterületének tekintett.
E pezsgés beindítását kívülről a közvetlen szomszédban,
Romániában lejátszódott vérviharos események serkentették, belülről
pedig Ante Markovic január elsejével bevezetett gyökeres és máris
eredményeket hozó gazdasági reformja."
|
|
|
|
|
|
|
Szovjet ,,kiskirályok mundérban,, 1.
|
Tamássy Sándor, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 1990. január 5. péntek (MTI-tud) - A szovjet
tábornoki kar tagjai sem vetették meg a földi hívságokat, s ma is
élvezik kiváltságaikat - erre derített fényt a Moszkovszkije
Novosztyi legújabb számában közölt riportjában, leírva, hogyan is
néz ki egy szigorúan őrzött ,,katonai objektum,, , ahol a
nyilvánosság elől elzárva üdülnek a szovjet ,,kiskirályok
mundérban,,.
A népszerű szovjet hetilap riportere a Moszkvától alig 20 kilométerre lévő Krasznogorszk melletti erdőben cserkészte be a katonai objektumot. A kapun természetesen nem engedték be azt őrt álló tiszthelyettesek, így maradt a kerítés: a hatalmas, elkerített terület közepén valóságos villanegyed tárult a kíváncsi újságíró szeme elé. - Nyilvánvaló, hogy szigorúan titkos, a föld alá épített katonai objektumról van szó, s a kétszintes villák, a lugasok, a műanyagborítású teniszpályák csak az álcázást szolgálják - jegyezte meg ironikusan a Moszkovszkije Novosztyi.
A szovjet tábornoki kar egy-egy - állami - villájában hét szoba van (összterületük 100 négyzetméter), két erkély, hatalmas pince, szintenként külön fürdőszoba, központi fűtés, telefonok, folyósok, finn bútorral berendezett konyha, mindenütt lambéria, több színes televizió. Az alkalmazottakat az állam fizeti, külön szakasz katona állomásozik itt a katonai vezetők és családjaik kiszolgálására. Egy dácsa megközelítőleg, magyar pénzre átszámolva, 7 millió forintos összegbe került a szovjet honvédelmi minisztériumnak. Igaz, akadtak olyanok, akik nem elégedtek meg az állami privilégiumokkal: Dutov, a szovjet HM pénzügyi szolgálatának főnöke megvette az egyik villát, igaz, harmad akkora összegért. Kocsetov miniszterhelyettes pedig saját pénzen épít itt dácsát - külön épülettel a ,,személyzet,, számára -, az utasítására elkülönített, egy hektárnyi területen...
Minden villához külön házvezetőnő jár, s egy csicskás is, akinek feladata a ház körüli munkák elvégzése, a kert gondozása. A Moszkovszkije Novosztyi szerint a tábornoki dácsákkal egyidőben, 1981-ben kezdődött meg a közelben egy katonai kórház építése, amely még mindig épül, miközben a villák már régen készen állnak. - Hiába, a leszerelés, a szovjet hadiipar konverziója, polgári célokra való átprofilirozása itt is érvényesül, ennek jegyében fodítanak kevesebb erőforrást a katonai objektumok - jelen esetben a kórház - építésére, s inkább a békés rendeltetésű létesítmények fejlesztésére, dácsák építésére állnak át - írja a hetilap. (folyt)
1990. január 5., péntek 13:10
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|