|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyilatkozat
"A Független Szociáldemokrata Párt
kénytelen bevallani, hogy elbizonytalanodott, miután a Magyar
Szocialista Párt szerint pártunk ,,szociáldemokrata - és baloldali
nézeteket is vall,, , viszont a Magyarországi Szociáldemokrata Párt
szerint csak ,,úgynevezett szociáldemokrata,, szervezet vagyunk."
SZER, A munka világa:
Te éhes proletár
"A kérgestenyerűek türelme igencsak acélossá edződött az utóbbi
négy évtized alatt, hiszen a nevükben annyi mindent cselekedett az
egyeduralmú hatalom, hogy azt a szélárnyékba húzódva figyelik, mi is
történik a kiutat kereső hetekben, hónapokban. Annyi bizonyos, hogy
a változások szenvedő alanyai megint ők. A kiskeresetűek, a máról
holnapra tengődők, a szűk, nyirkos, komfortnélküli lakásban élők, az
esztendők óta ingázó kétlakiak, a túlórázásokba rokkantak,
szakképzetlenek és a helytelen iparszervezések áldozatai kerülnek
nagyon nehéz helyzetbe."
|
|
|
|
|
|
|
Tanévnyitó a Budapesti Református Gimnáziumban
|
1990. szeptember 2., vasárnap - Göncz Árpád köztársasági
elnök nyitotta meg vasárnap a Budapesti Református Gimnázium
tanévét, s adta vissza az állam nevében a Dunamelléki Református
Egyházkerületnek régi középiskoláját. A köztársaság elnöke
hangoztatta: az 500 éves vallási hagyományt ápoló iskola a jövő
nemzedékét fogja szolgálni a múltból táplálkozva.
Bibó István, a gimnázium igazgatója arról tájékoztatta a szép számban megjelenteket, hogy a II. kerületi Lórántffy Zsuzsanna út 3. szám alatt lévő Móricz Zsigmond Gimnázium egyik szárnyában 38 év után újra működő egyházi iskolában 130 diák kezdi meg tanulmányait. Köszönetet mondott az épület rendbehozatalát, a berendezések előteremtését anyagiakkal is támogató gyülekezeti tagságnak, köztük az alapítványtevőknek, valamint - nevek említése nélkül - magas állásu vezetőknek. Tóth Károly, az egyházkerület püspöke elmondotta, hogy az 1907-ben alapított gimnáziumnak ez a negyedik indulása, a tanintézet ugyanis többször volt nehéz helyzetben, helyszűkében. Céljuk: a hazát szerető, istenhívő embereket adni a nemzetnek. Lukáts Miklós művelődési és közoktatási államtitkár kiemelkedő eseményként értékelte az iskola megnyitását a jelenlegi politikai váltás időszakában.
Az intétzmény tanévnyitóján bejelentették, hogy a Gönczi Pál református iskola-alapítvány a 10 leginkább rászoruló tanulót anyagiakkal is segíti, és minden tanév végén a legjobb tanulónak az alapítóról elnevezett díjat adományozza. (MTI)
1990. szeptember 2., vasárnap 19:20
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|