|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyilatkozat
"A Független Szociáldemokrata Párt
kénytelen bevallani, hogy elbizonytalanodott, miután a Magyar
Szocialista Párt szerint pártunk ,,szociáldemokrata - és baloldali
nézeteket is vall,, , viszont a Magyarországi Szociáldemokrata Párt
szerint csak ,,úgynevezett szociáldemokrata,, szervezet vagyunk."
SZER, A munka világa:
Te éhes proletár
"A kérgestenyerűek türelme igencsak acélossá edződött az utóbbi
négy évtized alatt, hiszen a nevükben annyi mindent cselekedett az
egyeduralmú hatalom, hogy azt a szélárnyékba húzódva figyelik, mi is
történik a kiutat kereső hetekben, hónapokban. Annyi bizonyos, hogy
a változások szenvedő alanyai megint ők. A kiskeresetűek, a máról
holnapra tengődők, a szűk, nyirkos, komfortnélküli lakásban élők, az
esztendők óta ingázó kétlakiak, a túlórázásokba rokkantak,
szakképzetlenek és a helytelen iparszervezések áldozatai kerülnek
nagyon nehéz helyzetbe."
|
|
|
|
|
|
|
Nyílt levél Németh Miklós miniszterelnöknek (1. rész)
(OS)
|
1990. január 5., péntek - Tisztelt Miniszterelnök Úr
Miközben az NDK-ban feloszlatták az Állambiztonsági Minisztériumot, Csehszlovákiában a Belügyminisztérium egy börtönből szabadult ellenzéki felügyelete alá került, Bulgáriában menesztették a belügyminisztert, Magyarországon még a politikai rendőrség múltjának nyilvános kivizsgálása is elmaradt. Az Állambiztonsági Szolgálatot a régi titkolózás veszi körül; becsületszóra kell elhinnünk, hogy ez a szerv immár nem fenyegeti az állampolgárok jogait és a demokratikus rendet. Sajnos, a tények másra vallanak.
Bizonyítékaink vannak rá, hogy az Állambiztonsági Szolgálat úgynevezett belső elhárítási osztálya (BM III/III. osztály) a mai napig információkat gyűjt nem kommunista pártokról és szervezetekről. A birtokunkban lévő iratok szerint ezeknek az információknak semmi köze az állam biztonságához: a titkos megfigyelés alatt tartott szervezetek belső életére, politikai terveire, más szervezetekhez való viszonyukra vonatkoznak. Megállapítható, hogy a híreket postai levéltitok megsértése, informátorok beépítése és lehallgatás útján szerzik. A belső elhárítási osztály e tevékennysége nyilvánvalóan alkotmányellenes; fenyegeti a Magyar Köztársaság mint demokratikus jogállam rendjét, sérti a megfigyelés alá vont szervezetek politikai jogait, valamint tagjaik személyiségi és állampolgári jogait.
Tájékoztatjuk a Miniszterelnök Urat, hogy szervezeteink a mai napon feljelentést tesznek a Fővárosi Főügyészségen a BM belső elhárítási osztályának vezetője, Horváth József, valamint az Állambiztonsági Szolgálat főnöke, Pallagi Ferenc belügyminiszter-helyettes és társaik ellen. A Főügyészségnek átnyújtott bizonyítékainkat a Miniszterelnök Úrnak is rendelkezésére bocsátjuk.
Egyszersmind felhívjuk a Miniszterelnök Urat az alábbiakra.
1. Kormánya nevében késlekedés nélkül határolja el magát az Állambiztonsági Szolgálat törvénysértő tevékenységétől; állapítsa meg és közölje a nyilvánossággal, hogy mely szervek, illetve személyek kaptak bizalmas tájékoztatást a belső elhárítási osztály által törvényellenesen gyűjtött információk alapján.
2. Azonnali hatállyal rendelje el a belső elhárítási osztály teljes iratanyagának zárolását.
3. Haladéktalanul mentse fel tisztségéből Horváth József belügyi osztályvezetőt, Pallagi Ferenc belügyminiszter-helyettest, valamint kezdeményezze Horváth István belügyminiszter lemondását. (folyt.köv.)
1990. január 5., péntek 14:35
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|