|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyilatkozat
"A Független Szociáldemokrata Párt
kénytelen bevallani, hogy elbizonytalanodott, miután a Magyar
Szocialista Párt szerint pártunk ,,szociáldemokrata - és baloldali
nézeteket is vall,, , viszont a Magyarországi Szociáldemokrata Párt
szerint csak ,,úgynevezett szociáldemokrata,, szervezet vagyunk."
SZER, A munka világa:
Te éhes proletár
"A kérgestenyerűek türelme igencsak acélossá edződött az utóbbi
négy évtized alatt, hiszen a nevükben annyi mindent cselekedett az
egyeduralmú hatalom, hogy azt a szélárnyékba húzódva figyelik, mi is
történik a kiutat kereső hetekben, hónapokban. Annyi bizonyos, hogy
a változások szenvedő alanyai megint ők. A kiskeresetűek, a máról
holnapra tengődők, a szűk, nyirkos, komfortnélküli lakásban élők, az
esztendők óta ingázó kétlakiak, a túlórázásokba rokkantak,
szakképzetlenek és a helytelen iparszervezések áldozatai kerülnek
nagyon nehéz helyzetbe."
|
|
|
|
|
|
|
Bős-Nagymaros - Rudé Právo (2. rész)
|
A NIKA-nak azzal az állításával kapcsolatban, hogy a vízlépcső megzavarja, sőt megsemmisíti a természetes környezeti rendszereket, a Rudé Právo azt az ellenérvet hozta fel, miszerint számos védett körzetet létesítenek, esztétikus, üdülésre alkalmas, környezetvédelmi szerepet is ellátó területet alakítanak ki. Az ökológiai helyzetet folyamatosan, monitorrendszerrel ellenőrzik, így, ha kell, időben be tudnak avatkozni. Mint a Rudé Právo cikkéből kiderül, a környezetvédelmi állásfoglalás arra is felhívta a figyelmet, hogy a vízlépcső körzetében legkevesebb ötven kilométeres szakaszon fognak kipusztulni az ártéri erdők, s ez mintegy fél millió köbméternyi fát jelentene. A CSKP lapja elismerte, hogy az építés mintegy ötvenöt kilométernyi szakaszon kihat a környező erdőkre, de azt hangsúlyozta, hogy megfelelő telepítéssel, illetve műszaki intézkedésekkel javítani lehet majd a helyzeten. Ami a Csallóköz ivóvízkészletét és a Duna vízminőségét illeti, amelyekkel kapcsolatban a NIKA komoly aggodalmaknak adott hangot, a Rudé Právo maga is megállapította, hogy a földalatti vízkészletet feltétlenül védeni kell. A CSKP lapja utalt arra, hogy kezdetben lesznek bizonyos problémák a tározó vizének oxigénrendszerével, de - mint írta - ,, feltételezni lehet, hogy a vízlépcsőrendszer megvalósításával a vízminőség a jelenlegi állapothoz képest javul,,. A Rudé Právo végezetül azt írta, az általa is felhozott objektív, tudományosan megalapozott tények éles ellentétben vannak ,,a környezetvédelmi hisztéria sikolyaival,,. +++
1989. április 13., csütörtök 13:25
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|