|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyilatkozat
"A Független Szociáldemokrata Párt
kénytelen bevallani, hogy elbizonytalanodott, miután a Magyar
Szocialista Párt szerint pártunk ,,szociáldemokrata - és baloldali
nézeteket is vall,, , viszont a Magyarországi Szociáldemokrata Párt
szerint csak ,,úgynevezett szociáldemokrata,, szervezet vagyunk."
SZER, A munka világa:
Te éhes proletár
"A kérgestenyerűek türelme igencsak acélossá edződött az utóbbi
négy évtized alatt, hiszen a nevükben annyi mindent cselekedett az
egyeduralmú hatalom, hogy azt a szélárnyékba húzódva figyelik, mi is
történik a kiutat kereső hetekben, hónapokban. Annyi bizonyos, hogy
a változások szenvedő alanyai megint ők. A kiskeresetűek, a máról
holnapra tengődők, a szűk, nyirkos, komfortnélküli lakásban élők, az
esztendők óta ingázó kétlakiak, a túlórázásokba rokkantak,
szakképzetlenek és a helytelen iparszervezések áldozatai kerülnek
nagyon nehéz helyzetbe."
|
|
|
|
|
|
|
Befejezte munkáját a KISZ Központi Bizottsága (1. rész)
|
1989. január 14., szombat - Szombaton befejezte kétnapos munkáját a KISZ Központi Bizottsága.
Az új alapszabálytervezetről pénteken késő délután plenáris, illetve szekcióüléseken kezdődött a vita, amelynek tapasztalatait szombat reggel összegezte a testület. A tervezet elsőként az ifjúsági szövetség három névváltozatára tesz javaslatot. Az első változat a KISZ jelenlegi nevét változtatás nélkül hagyja, a második a Baloldali Ifjúsági Szervezetek Szövetsége, a harmadik pedig a Magyar Szocialista Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (SZISZ) elnevezést javasolja. A vita során további javaslatok is érkeztek az KISZ új nevére. A KISZ KB tagjainak körében a SZISZ elnevezés aratta a legnagyobb sikert. A további vita alapjául szolgáló dokumentum megfogalmazza az ifjúsági szövetség alapelveit és céljait, leszögezve: a szövetség önálló politikai, társadalmi szervezet. Önkéntes tagságon alapuló, országos politikai tömegszervezetként, stratégiai szövetségben áll a megújuló MSZMP-vel. Hivatása, hogy szervezze a fiatalok baloldali mozgalmát Magyarország modernizálásáért, a demokratikus szocialista társadalom felépítéséért. A szövetség a közös platformot elfogadó, önállóan politizáló ifjúsági szervezetek szövetségeként, egyéni tagság nélkül működik. A KISZ KB úgy foglalt állást, hogy a tervezet általánosságban alkalmas a tagság körében lefolytatandó vitára. A testület úgy határozott, hogy erről a vitaanyagról február 15-ig írásban kéri a tagság véleményét, ezek alapján az alapszabályzat-tervezettel foglalkozó munkabizottság február végéig elkészíti az újabb változatot, s azt ismét vitára bocsátja. A többlépcsős vitában formált végleges tervezetet április közepéig juttatják majd el a KISZ kongresszusi küldötteihez, akik az április 21-én összeülő tanácskozáson döntenek majd az új alapszabályzatról. Domonkos László, a KISZ KB titkára felhatalmazást kért a testülettől, hogy a szervezeti szabályzat mellékletében rögzítsék: a KISZ Központi Bizottsága is alapíthat vállalatot, a KISZ szervei és a jogi személyiséggel rendelkező KISZ-szervezetek pedig a KISZ KB jóváhagyásával önállóan vállalkozásokat hozhatnak létre, illetve azokban tagként részt vehetnek. (folyt.köv.)
1989. január 14., szombat 17:05
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|