|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyilatkozat
"A Független Szociáldemokrata Párt
kénytelen bevallani, hogy elbizonytalanodott, miután a Magyar
Szocialista Párt szerint pártunk ,,szociáldemokrata - és baloldali
nézeteket is vall,, , viszont a Magyarországi Szociáldemokrata Párt
szerint csak ,,úgynevezett szociáldemokrata,, szervezet vagyunk."
SZER, A munka világa:
Te éhes proletár
"A kérgestenyerűek türelme igencsak acélossá edződött az utóbbi
négy évtized alatt, hiszen a nevükben annyi mindent cselekedett az
egyeduralmú hatalom, hogy azt a szélárnyékba húzódva figyelik, mi is
történik a kiutat kereső hetekben, hónapokban. Annyi bizonyos, hogy
a változások szenvedő alanyai megint ők. A kiskeresetűek, a máról
holnapra tengődők, a szűk, nyirkos, komfortnélküli lakásban élők, az
esztendők óta ingázó kétlakiak, a túlórázásokba rokkantak,
szakképzetlenek és a helytelen iparszervezések áldozatai kerülnek
nagyon nehéz helyzetbe."
|
|
|
|
|
|
|
- Négypárti koalíció - 1. folyt.
|
A jelenlegi parlament törvénytelen eljárásának a kérdését egyébként a november 20-iki ülésszakon ellenzéki képviselők föl fogják vetni, akkor még hat nap lesz a népszavazásig. A "Négy igen" kampányt közösen folytató négy párt az együttműködés további terveiről egyelőre nem nyilatkozott, de hogy ebben a kérdésben legalább, a népszavazás kérdésében, az egyetértés nyilvánvaló, az szemmel látható volt a Kossuth Klubban jó légkörben tartott sajtótájékoztatón, ahol Hegedűs István vett részt a Fidesztől, Prepeliczay István a Független Kisgazdapárttól, Petrasovits Anna a Magyarországi Szociáldemokrata Párttól és Tölgyessy Péter a Szabad Demokraták Szövetségétől. A beszélgetést Haraszti Miklós vezette, és a Független Jogász Fórum nevében Kónya Imre hangsúlyozta annak a fontosságát, hogy itt most közös állásponton van négy olyan párt, amelyből kettő aláírta, kettő pedig nem írta alá a háromoldalú tárgyalások megállapodását. Kiemelte azt is, hogy ez a megosztottság végül is kedvező fordulatot vett, így a népszavazással elérhető, hogy más módon teljesüljenek a követelések. A négy párt, a "Négy igen" kampányt megkezdő közös nyilatkozatában fölszólítja a többi ellenzéki pártot is csatlakozásra, és kéri a médiát és a pártokat, függesszék föl az elnökválasztási kampányt, amíg nem dönt a nép ebben a kérdésben. +++
1989. november 8., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|