|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz és az SZDSZ nyílt levele Németh Miklóshoz
"... máris tanú van rá, hogy az Állambiztonsági
Szolgálat kebelében folyik a nyomok eltüntetése, a rendszeres
iratmegsemmisítés.
Ennek veszélyére január 10-én figyelmeztettük Kámán József
katonai főügyész urat, a vizsgálat vezetőjét, hangsúlyozva, hogy a
zárolási parancsot ki kellene terjeszteni a megyei főkapitányságokon
és a BRFK-n működő belbiztonsági csoportokra is. A katonai főügyész
úr ennek ellenére csak azt követően rendelte el az iratzárolást - s
még ekkor is csak a BRFK-ra vonatkozóan -, hogy egy nappal később a
BRFK egy tisztje bejelentést tett nála az akkor már három napja
folyó aktamegsemmisítésről. A megyei főkapitányságokon mind ez ideig
szabadon folytatódhat a bizonyítékok eltüntetése.
Ezért nyomatékosan felkérjük a Miniszterelnök Urat, hogy
késlekedés nélkül szerezzen érvényt a január 5-i memorandumunkban
foglaltaknak. A legsürgősebbnek a személyi következmények azonnali
levonását tartjuk."
SZER, Késő esti mai nap:
SZDSZ nagygyűlés Budapesten
"Kis János az egy hete kirobbant lehallgatási botrányt mérlegelte
nagyhatású beszédében. Mint elmondotta: aggodalomra adnak okot azok
a lépések, amelyek az ügy kivizsgálására eddig történtek. - Kiderült
ugyanis, hogy Horváth István belügyminiszter három nappal azelőtt
zároltatta az állambiztonsági szolgálat iratait, mint az ügy
kivizsgálásával megbízott katonai fűügyész, mely utóbbi mulasztást
követett el azzal is, hogy sem a Budapesti Renndőr-főkapitányság,
sem a megyei rendőrkapitányságok iratait nem zároltatta. Így tehát a
belügy emberei megsemmisíthették a rájuk nézve terhelő iratokat."
|
|
|
|
|
|
|
A lehallgatási botrány
|
London, 1990. január 9. (BBC, Panoráma) - Zavaros botrány híre érkezett Budapestről. Két ellenzéki párt panaszolja, hogy vezető tagjait figyeli a Belügyminisztérium. Miről van szó? Ezt mondja el kommentátorunk, Pártos Gábor Sárközi Mátyásnak:
- Én megint egyszer úgy látszik elmaradtam egy brossúrával, mert nem egészen pontosan tudom, hogy miről van szó. De azért van itt Pártos Gábor, hogy nekem is és a hallgatónak is elmagyarázza. Szóval tudom, hogy az SZDSZ és a Fidesz panaszkodik, sőt a főügyészhez fordult, mert úgy érzi, hogy a Belügyminisztérium háborgatja.
Én úgy tudtam, hogy a Belügyminisztériumot teljesen átszervezték Horváth István alatt, új miniszterhelyettesek vannak, és ki is jelentették, hogy ők ezentúl nem egy rendőrminisztérium, hanem entellektüeleket vonnak be, és azt csinálják, amit egy belügyminisztérium Nyugaton csinál: mind közigazgatással, mind közbiztonsággal foglalkoznak. Most természetes, hogy minden belügyminisztériumnak azért kell foglalkoznia azzal is, hogy fenntartsa az ország biztonságát. Nemcsak közbiztonságát, hanem állambiztonságát is. De miért irányul ez az ellenzék felé? Ez aztán nem egy nyugatias dolog.
- Valóban tavaly Horváth István, illetve az akkori Állambiztonsági Szolgálat vezetője, Pallagi Ferenc is bejelentették, hogy az átszervezés folyamán a biztonsági szervek ezentúl nem arra fognak ügyelni, hogy a különböző ellenzéki szervek, az egykori máskéntgondolkodók miben tevékenykednek, hanem arra, hogy az alkotmányos rendet biztosítsák, terrorista és egyéb akciókat megakadályozzanak. Ez egy teljesen elfogadható dolog, akármilyen államban. (folyt.)
1990. január 9., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- A belügyminisztériumi botrány - 1. folyt.
|
Az ígéret ellenére úgy tűnik, hogy az állambiztonsági szervek az utóbbi hetek, hónapok folyamán továbbra is különböző illegális módokon, módozatokkal felügyelet alatt tartották, sőt talán tartják is a különböző ellenzéki pártokat, többek között a Fideszt és a szabaddemokratákat. Ez robbantotta ki a legújabb botrányt.
- Gondolod, hogy ebbe például telefonlehallgatás is beletartozik?
- Sőt. Erre utalnak többen is. úgy néz ki, hogy ez része a dolognak, azonkívül levélfelbontás, személyek megfigyelés alatt tartása, tehát erre még nincs teljes mértékben megbízható forrás, dokumentum, de úgy néz ki, hogy valamilyen módon továbbra is ellenőrzés alatt tartják az ellenzéknek legalább két pártját.
- Szóval ezért írja a szombati Magyar Nemzet, hogy kis Watergate történik Magyarországon. Na most, mit tehet az ellenzék?
- Ez olyanfajta dolog, hogy a világon sehol nem lehet tudni pontosan, hogy egy titkosszolgálat mivel foglalkozik. Azért titkos és szolgálat, hogy valamilyen titkokat maguknak megtartsanak. Az is nyilvánvaló, hogy itt most majd valamifajta vizsgálat már el is kezdődött. A Honvédelmi Minisztériumnak a főügyésze már elkezdte a vizsgálatot tegnap, tehát valamilyen módon úgy látom, hogy azokat a fajta régebbi idők maradványait, akik továbbra is még a Belügyminisztériumban doloznak, ha valóban csak ők felelősek, tehát nem magasabb szintről jött az utasítás számukra, hanem csak ők felelősek, őket rövid időn belül eltávolítják a minisztériumból. (folyt.)
1990. január 9., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- A belügyminisztériumi botrány - 2. folyt.
|
A harmadik dolog, amit talán megemlítenék, ez egy rendkívül fontos dolog, ez valóban egy botrány, ami történt. Ugyanakkor hozzátenném azt is, hogy azért mégis, annak ellenére, hogy valóban egy törvénysértésről van szó, és ennek nagyon komoly politikai kihatásai lesznek. Úgy értem, hogy a szocialista párt, illetve a kormány ellen. De ha mégis elgondoljuk, hogy mit ér el egy belügyminisztérium egy demokrata világban azzal, hogy megfigyelés alatt tart ellenzéket? Hát az ő tevékenységük, az ő választási programjuk, stratégiájuk, az teljesen nyilvánosan megtudható, rádión, televízión keresztül, de hát olyan sok titkot azért mégsem fognak megtudni róluk.
- Igen. Az a szomrú, hogy hozzászoktak, hogy dagasztják, növelik a dossziékat. Megint csak, úgy látszik, dossziénövelésről van szó. +++
1990. január 9., kedd
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|