|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz és az SZDSZ nyílt levele Németh Miklóshoz
"... máris tanú van rá, hogy az Állambiztonsági
Szolgálat kebelében folyik a nyomok eltüntetése, a rendszeres
iratmegsemmisítés.
Ennek veszélyére január 10-én figyelmeztettük Kámán József
katonai főügyész urat, a vizsgálat vezetőjét, hangsúlyozva, hogy a
zárolási parancsot ki kellene terjeszteni a megyei főkapitányságokon
és a BRFK-n működő belbiztonsági csoportokra is. A katonai főügyész
úr ennek ellenére csak azt követően rendelte el az iratzárolást - s
még ekkor is csak a BRFK-ra vonatkozóan -, hogy egy nappal később a
BRFK egy tisztje bejelentést tett nála az akkor már három napja
folyó aktamegsemmisítésről. A megyei főkapitányságokon mind ez ideig
szabadon folytatódhat a bizonyítékok eltüntetése.
Ezért nyomatékosan felkérjük a Miniszterelnök Urat, hogy
késlekedés nélkül szerezzen érvényt a január 5-i memorandumunkban
foglaltaknak. A legsürgősebbnek a személyi következmények azonnali
levonását tartjuk."
SZER, Késő esti mai nap:
SZDSZ nagygyűlés Budapesten
"Kis János az egy hete kirobbant lehallgatási botrányt mérlegelte
nagyhatású beszédében. Mint elmondotta: aggodalomra adnak okot azok
a lépések, amelyek az ügy kivizsgálására eddig történtek. - Kiderült
ugyanis, hogy Horváth István belügyminiszter három nappal azelőtt
zároltatta az állambiztonsági szolgálat iratait, mint az ügy
kivizsgálásával megbízott katonai fűügyész, mely utóbbi mulasztást
követett el azzal is, hogy sem a Budapesti Renndőr-főkapitányság,
sem a megyei rendőrkapitányságok iratait nem zároltatta. Így tehát a
belügy emberei megsemmisíthették a rájuk nézve terhelő iratokat."
|
|
|
|
|
|
|
- Orbán-interjú - 4. folyt.
|
- Elvek nagyon nehezen körülhatárolhatók, különösen a Fidesz esetében, és ezt nem feltétlenül bírálatként mondom, mert pragmatikus pártnak valljátok magatokat, de ha már kizáró okként említetted azokat az elvi megnyilvánulásokat, mondjuk az MDF-en belül, mondjuk hogy az MDF melyik szárnyával nem tudnátok azonosulni, ha azok kerülnének uralomra a párton belül, van az SZDSZ-nek is olyan szárnya, amivel nem tudtok azonosulni?
- Nincsen. Olyan elvi szempontból az együttműködést kizáró különbségek az SZDSZ egyes csportja és a Fidesz között nincsenek. De van olyan része az SZDSZ-nek, amely ugyan alapelveit tekintve nem áll messze tőlünk az emberi jogok elsőbbségét és az individum elsőbbségét elismeri az állammal szemben, ugyanakkor azonban politikai irányvonala messzebb áll a mienktől. Van ott egy egészen erős szocdem szárny. A Demszky Gábornak a budapesti kampánya kérem, ha azt valaki megnézi, az egy igazi szociáldemokrata kampány volt. Nyilván vannak valakik mögötte, akik megcsinálták ezt a kampányt, holott Demszky valójában azt hiszem nem egy szocialista, vagy szociáldemokrata.
Tehát vannak azért olyan csoportok, akikkel marha nehéz lenne együttműködni, hogy ilyen durván fejezzem ki magam. Nagyon nehéz lenne ezt elképzelni.
- Nekem van egy olyan érzésem, hogy nektek is vannak a szocializmushoz húzó híveitek, sőt az alakuló kongresszusotokon én még emlékszem arra, hogy Kövér László felállt 1988-ban és azt mondta, hogy én szocialistának vallom magam, de ezt senki másra nézve nem tartom kötelezőnek.
- Igen, inkább szociáldemokratát mondott, bár lehet hogy szocialistát. Ezt én nem tudom. Nem zárom ki, de mindenesetre a Fidesz-en belül ez a fajta áramlat ez lényegesen gyengébb. Sokkal inkább a liberalizmus irányába, liberális irányba tolódott el a szervezet. (folyt.)
1990. november 9., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|