|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz Választmányának nyilatkozata
"A Fiatal Demokraták Szövetsége
megdöbbenéssel fogadta a hírt, hogy Horn Gyula külügyminiszter
fogadta Pik Bothát, a Dél-afrikai Köztársaság külügyminiszterét.
Szervezetünk, amely megalakulásától fogva az emberi jogok
kivívása és tiszteletben tartása mellett kötelezte el magát,
tiltakozik az ellen, hogy a magát megújulónak nevező magyar kormány
hivatalos kapcsolatot létesít a Föld egyik legpregnánsabb fajüldöző
rendszerének vezetésével és annak képviselőjét egy ilyen,
demokráciára érzékeny időszakban fogadja."
SZER, Hölgyválasz:
Magyar gyorssegély Romániának
"A decemberi események - melyekhez Tőkés László keménysége, a
presbitérium és a hívők bátorsága volt a gyújtószikra - napok alatt
harapóztak el egész Romániában. A magyarországi döbbent
hitetlenkedés után, első reakció az együttérzés és a segítőszándék
elemi erejű kitörése volt. Én az ötvenhatos forradalom napjaiban
láttam ingyen élelemmel, adományokkal megrakott teherautókat, és
most 33 év után ez a kép rémlett fel előttem, amikor sorra jártam az
órák alatt felállított adomány-gyűjtőhelyeket."
|
|
|
|
|
|
|
Rendeződnek az állapotok a Keleti pályaudvaron?
|
1990. november 5., hétfő - Jómagam is félnék keresztülmenni
a pályaudvar Thököly út felé eső főcsarnokán - mondta Koncz Árpád, a
MÁV Budapesti Igazgatóságának műszaki igazgatóhelyettese az MTI
tudosítójának hétfőn este, amikor a vasutasok és a rendőrök közösen
kísérelték meg, hogy biztosítsák a munkafeltételeket a Keleti
pályaudvaron.
Hétfőn a déli órákban még az a hír járta, hogy délután 5 órakor bezárják a nagy forgalmú pályaudvar Thököly úti bejáratát és pénztárait, jegyet pedig csak az aluljáróban lévő pénztáraknál lehet majd váltani. Ám erre az intézkedésre nem került sor, mivel a MÁV illetékesei és a rendőrség megállapodott abban, hogy közösen teremtik meg annak lehetőségét, hogy a Keletiből menetrend szerint elindulhassanak a vonatok. A MÁV dolgozói ugyanis elsősorban, akik a pénztárakban, illetve a külső úgynevezett tároló vágányoknál végzik munkájukat csak abban az esetben voltak hajlandók tevékenységük ellátására, ha a pályaudvaron tartózkodó hajléktalanok nem akadályozzák a munkavégzést. A pénztáraknál a pénzzel bánók nem érezték magukat biztonságban, éppen úgy, mint azok, akik a pályaudvar külső részén a kocsik takarítását és műszaki előkészítését végezték. A rendőrség a megállapodást követően megkezdte a pályaudvar megtisztítását a hajléktalanoktól, s este 8 óra körül már viszonylagos rend uralkodott a Thököly út felé eső csarnokban is. A tároló vágányokon a MÁV dolgozói - kutyákkal megerősítve - járták a vagonokat, s tessékelték ki a hajléktalanokat.
A pályaudvarról a csövesek egy részét elszállították előbb orvosi vizsgálatra, majd ezt követően egy munkásszállásra. Így lehetővé vált a helyiségek szakaszos takarítása is. (MTI)
1990. november 5., hétfő 20:52
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|