|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz Választmányának nyilatkozata
"A Fiatal Demokraták Szövetsége
megdöbbenéssel fogadta a hírt, hogy Horn Gyula külügyminiszter
fogadta Pik Bothát, a Dél-afrikai Köztársaság külügyminiszterét.
Szervezetünk, amely megalakulásától fogva az emberi jogok
kivívása és tiszteletben tartása mellett kötelezte el magát,
tiltakozik az ellen, hogy a magát megújulónak nevező magyar kormány
hivatalos kapcsolatot létesít a Föld egyik legpregnánsabb fajüldöző
rendszerének vezetésével és annak képviselőjét egy ilyen,
demokráciára érzékeny időszakban fogadja."
SZER, Hölgyválasz:
Magyar gyorssegély Romániának
"A decemberi események - melyekhez Tőkés László keménysége, a
presbitérium és a hívők bátorsága volt a gyújtószikra - napok alatt
harapóztak el egész Romániában. A magyarországi döbbent
hitetlenkedés után, első reakció az együttérzés és a segítőszándék
elemi erejű kitörése volt. Én az ötvenhatos forradalom napjaiban
láttam ingyen élelemmel, adományokkal megrakott teherautókat, és
most 33 év után ez a kép rémlett fel előttem, amikor sorra jártam az
órák alatt felállított adomány-gyűjtőhelyeket."
|
|
|
|
|
|
|
Van kiút - Az SZDSZ gazdasági felemelkedési programja (1. rész)
|
1990. február 16., péntek - A Szabad Demokraták Szövetsége
gazdasági programjának középpontjában az infláció megfékezése áll.
Amennyiben kormányzó párttá válnak, céljuk az, hogy 1991-ig
megállítsák az áremelkedések gyorsulását, az elkövetkező években
pedig fokozatosan csökkentve, 1993-94-re 5-6 százalékra szorítsák
vissza az inflációt - mondta Kis János ügyvivő az SZDSZ pénteki
sajtótájékoztatóján a Kossuth Klubban, ahol a szabad demokraták Van
kiút című gazdasági felemelkedési programját ismertették. A most
kinyomtatott programot egyébként igyekeznek eljuttatni minden magyar
állampolgárhoz.
Kis János rámutatott: a választások előtt a Szabad Demokraták Szövetsége - amelynek immár 320 szervezete és 15 ezer tagja van - az általános politikai helyzet, illetve saját helyzete megváltozásának következtében abba a pozícióba került, hogy valószínűleg vállalnia kell a kormányzati felelősséget. Ebből pedig az következik, hogy nem elég arról beszélni, milyen legyen az a rendszer, ami a régit felváltja, hanem arról is szólni kell: hogyan kezelhető az a gazdasági csődtömeg rövid távon, amelyet a megelőző rendszer és kormányok maguk után hagytak.
A szabad demokraták két okból tartják elsőrendű feladatnak az infláció megfékezését - folytatta. - Egyrészt azért, mert jelenleg Magyarországon az infláció a legsúlyosabb gazdasági-szociális csapás, amely a legszélesebb rétegeket sújtja és milliókat taszíthat nyomorúságba. Megfékezése nélkül a nagycsaládosok, a nyugdíjasok, a csak bérből élők, a fiatalok elnyomorulása elkerülhetetlen. Másrészt az infláció gyorsulása elérkezett a kritikus határhoz, amit túllépve bármikor kezelhetetlenné válik. Márpedig a vágtató infláció szétzilálná az egész gazdaságot. Kulcskérdés tehát az infláció megzabolázása, s az, hogy ,,a forint forint maradjon, s ne váljon zlotyvá vagy dínárrá,,.
Kis János kifejtette: az SZDSZ álláspontja szerint nem lehet egyszerre küzdeni az infláció ellen és biztosítani a teljes foglalkoztatást. Épp ezért a szabad demokraták programot dolgoztak ki a munkanélküliség kezelésére. Véleményük ugyanis az, hogy az átmeneti munkanélküliség kezelhető és megfordítható, mert nem a hanyatlás, hanem a gazdasági átrendeződés kísérőjelensége. A szabad demokraták ebből a szempontból nagyon fontosnak tartják az új munkahelyeket teremtő kis és közepes vállalkozások létrehozásának támogatását. (folyt.köv.)
1990. február 16., péntek 18:26
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|