|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz Választmányának nyilatkozata
"A Fiatal Demokraták Szövetsége
megdöbbenéssel fogadta a hírt, hogy Horn Gyula külügyminiszter
fogadta Pik Bothát, a Dél-afrikai Köztársaság külügyminiszterét.
Szervezetünk, amely megalakulásától fogva az emberi jogok
kivívása és tiszteletben tartása mellett kötelezte el magát,
tiltakozik az ellen, hogy a magát megújulónak nevező magyar kormány
hivatalos kapcsolatot létesít a Föld egyik legpregnánsabb fajüldöző
rendszerének vezetésével és annak képviselőjét egy ilyen,
demokráciára érzékeny időszakban fogadja."
SZER, Hölgyválasz:
Magyar gyorssegély Romániának
"A decemberi események - melyekhez Tőkés László keménysége, a
presbitérium és a hívők bátorsága volt a gyújtószikra - napok alatt
harapóztak el egész Romániában. A magyarországi döbbent
hitetlenkedés után, első reakció az együttérzés és a segítőszándék
elemi erejű kitörése volt. Én az ötvenhatos forradalom napjaiban
láttam ingyen élelemmel, adományokkal megrakott teherautókat, és
most 33 év után ez a kép rémlett fel előttem, amikor sorra jártam az
órák alatt felállított adomány-gyűjtőhelyeket."
|
|
|
|
|
|
|
Románia és "akik megfertőzték a tiszta román népet"
|
---------------------------------------------------
München, 1990. február 12. (SZER, Magyar híradó) - A romániai magyarságot érintő fejlemények - ahogyan Ara-Kovács Attilától hallhatják - mindinkább túlmutatnak a nemzetiségi ügyek keretein:
- Nagyon sok feltett, de még több fel nem tett kérdésünkre válasszal szolgáltak a múlt heti romániai események. Mindenekelőtt arra vonatkozóan, hogy európai indíttatású, a problémák megoldásával kecsegtető ottani közeljövővel nem számolhatunk.
A nemzeti ellentétek - melyeknek forrása az emberi jogok tiszteletének és hagyományainak példa nélküli hiánya - máris parázs vitákat eredményeztek, és nemcsak a románok és magyarok között, hanem minden Romániában élő úgynevezett idegennel szemben.
Az is világossá vált, hogy nem egyszerűen a Ceausescu-rezsim visszarendeződéséről van szó. Egyre több olyan szervezet alakul, amely az Antonescu-rezsim politikai célkitűzéseit vallja magáénak, és a súlypont eltolódása a szélsőjobb felé ma már valamennyi újra alapított történelmi párt sajátja.
A Keresztény Nemzeti Demokrata Parasztpárt - már a jelzők halmozása is önmagáért beszél -, melynek Doina Cornea is tagja, nyílt magyar- és zsidóellenességgel lépett a porondra, minthogy a kommunizmussal szerintük - idézem - "a magyar zsidók fertőzték meg a tiszta román népet". A Liberális Párt még messzebb megy. Hatalomra kerülését követően - legalábbis meghírdetett programja szerint - azonnal a szándékában van visszaállítani a monarchiát és a háborút megelőző birtokviszonyokat is. (folyt.)
1990. február 12., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|