|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz Választmányának nyilatkozata
"A Fiatal Demokraták Szövetsége
megdöbbenéssel fogadta a hírt, hogy Horn Gyula külügyminiszter
fogadta Pik Bothát, a Dél-afrikai Köztársaság külügyminiszterét.
Szervezetünk, amely megalakulásától fogva az emberi jogok
kivívása és tiszteletben tartása mellett kötelezte el magát,
tiltakozik az ellen, hogy a magát megújulónak nevező magyar kormány
hivatalos kapcsolatot létesít a Föld egyik legpregnánsabb fajüldöző
rendszerének vezetésével és annak képviselőjét egy ilyen,
demokráciára érzékeny időszakban fogadja."
SZER, Hölgyválasz:
Magyar gyorssegély Romániának
"A decemberi események - melyekhez Tőkés László keménysége, a
presbitérium és a hívők bátorsága volt a gyújtószikra - napok alatt
harapóztak el egész Romániában. A magyarországi döbbent
hitetlenkedés után, első reakció az együttérzés és a segítőszándék
elemi erejű kitörése volt. Én az ötvenhatos forradalom napjaiban
láttam ingyen élelemmel, adományokkal megrakott teherautókat, és
most 33 év után ez a kép rémlett fel előttem, amikor sorra jártam az
órák alatt felállított adomány-gyűjtőhelyeket."
|
|
|
|
|
|
|
Új tulajdonosa van a Péti Nitrogénműveknek - Aláírták az
adásvételi szerződést
|
1990. január 29., hétfő - Hétfő reggel óta új tulajdonosa
van a Péti Nitrogénműveknek: aláírták azt az adásvételi szerződést,
amely szerint a dunántúli nagyüzem 1,6 milliárd forintos vételáron,
február 1-jei hatállyal egy nyolctagú részvénytársaság tulajdonába
kerül.
Hétfőn, az ez alkalomból tartott sajtótájékoztatón Rédei László, az eladást lebonyolító szanáló szervezet vezetője elmondta: a Péti Nitrogénművek felszámolása 1989 októberében kezdődött meg. Az első árverés az elfogadhatatlanul alacsony ajánlatok miatt meghiúsult. A második árverésen a Borsodi Vegyi Kombinát és a svájci Saurer cég által alakított résztvénytársaág, még a mostaninál is valamivel magasabb áron - 1,7 milliárd forintért - megvásárolta a gyárat. Később azobban megszegte a szerződést, nem fizette ki az első részletet, és nem mellékelte a szükséges banki garanciát. Mikor mindezeket megtetézve, a már létrejött üzlet helyett újabb ajánlatokat tett, a szanáló szervezet előtt hitelét vesztette. E helyzetben ismét ajánlatot tettek a második árverésen második helyere szorult konzorciumnak. Így január 25-én már meg is alakult, s bemutatta a megkívánt banki garanciákat a vásárlásra szerveződött Nétrogénművek Rt. A végül is tulajdonossá vált részvénytársaság tagja az Állami Fejlesztési Intézet, az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt, az Országos Kereskedelmi és Hitelbank, amely három mezőgazdasági szervezetet képvisel, a Magyar Külkereskedelmi Bank, a Minerálimpex, a Chemolimpex, az Inchemtrade, valamint a Frankfurti Interchemol. Az új tulajdonosok a vételárat öt részletben, ez év november végéig fizetik ki.
Az új tulajdonosok közölték, hogy április végére elkészül a Nitrogénművek Rt. hosszú távra szóló működési, fejlesztési koncepciója, s ez messzemenőkig figyelembe veszi a hazai mezőgazdaság igényeit. Arra számítanak, hogy sikerül gazdaságilag annyira megerősíteniük a nagyüzemet, hogy reális lehetősége lesz a további fejlesztésnek és a külföldi tőke bevonásának is. (MTI)
1990. január 29., hétfő 15:37
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|