|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz Választmányának nyilatkozata
"A Fiatal Demokraták Szövetsége
megdöbbenéssel fogadta a hírt, hogy Horn Gyula külügyminiszter
fogadta Pik Bothát, a Dél-afrikai Köztársaság külügyminiszterét.
Szervezetünk, amely megalakulásától fogva az emberi jogok
kivívása és tiszteletben tartása mellett kötelezte el magát,
tiltakozik az ellen, hogy a magát megújulónak nevező magyar kormány
hivatalos kapcsolatot létesít a Föld egyik legpregnánsabb fajüldöző
rendszerének vezetésével és annak képviselőjét egy ilyen,
demokráciára érzékeny időszakban fogadja."
SZER, Hölgyválasz:
Magyar gyorssegély Romániának
"A decemberi események - melyekhez Tőkés László keménysége, a
presbitérium és a hívők bátorsága volt a gyújtószikra - napok alatt
harapóztak el egész Romániában. A magyarországi döbbent
hitetlenkedés után, első reakció az együttérzés és a segítőszándék
elemi erejű kitörése volt. Én az ötvenhatos forradalom napjaiban
láttam ingyen élelemmel, adományokkal megrakott teherautókat, és
most 33 év után ez a kép rémlett fel előttem, amikor sorra jártam az
órák alatt felállított adomány-gyűjtőhelyeket."
|
|
|
|
|
|
|
A BKP rendkívüli kongresszusa elé (2.rész)
|
A párton belüli platformok közül három érdemel nagyobb figyelmet. Egyik az ,,Alternatív Szocialista Egyesülés,, (ASZO), amely frakciónak nevezi magát. A BKP nevének bolgár szocialista pártra változtatását szorgalmazza, a páért m egtisztítását, a repressziókban vagy visszaélésekben bűnösek bírósági felelősségre vonását, a totalitárius struktúrák teljes lebontását, a tagok szabad ki- és belépését. Hasonlóan gondolkodnak a ,,Bolgár út Európához,, szervezői, bár ők nem foglalkoznak a párt nevével. Baloldali szocialista párt-jellegüket húzzák alá, s azt, hogy a szabad választásokon mérettetnék meg magukat, s attól függően, nyernek v agy veszítenek, részt vesznek az irányításban vagy ellenzékben maradnak. A ,,minden áron való egységet,, és az ,,osztályalapot,, ez a platform is elveti. Hasonéóság még, egyik platform sem tarttaná rendkívülinek a pártszakadást. Az ASZO képviselői hangsúlyozzák, hogy ha a pártkongresszus nem a várakozásaiknak megfelelően alakul, úgy külön szocialista-szociáldemokrata pártot szerveznek.
A harmadik említésre méltó platform, amely a ,,Mozgalom a Demokratikus Szocializmusért,, nevet viseli, valószínűleg balra áll még attól is, amit a ,,kiáltvány,, - vagyis a jelenlegi központi vezetés - képvisel. Az általuk elképzelt megreformált kommunista pártban is mindenki szabadon kifejtheti ugyan a véleményét, sőt lehetnek benne áramlatok is, de ,,nem válhat vita klubbá,,. Szerintük a ,,párt egysége szükséges és reális,,.
A küldöttválasztó gyűlések felószalásai reformradikalizmust tükröznek. De csak a felszólalások: a gyűlések résztvevői nem tolerálják a platformokat, idegenkednek még e kifejezéstől is, különösen pedig a ,,frakció,, szótól. Ha a felszólaló azzal kezdi, hogy ő ehhez vagy ahhoz a platformhoz tartozik, csaknem biztos, hogy nem lesz belőle küldött.
Különösen a szófiai értelmiségi fiatalokról tűnik úgy: valójában nem tudják, hogy mit is akarnak, azon kívül, hogy ,,radikális reformokat,, akarnak a pártban. Emiatt már a platformalapítók közül is néhányan visszaléptek. Elképzelhető, hogy a mostani platformok számára nem marad más, mint hogy kül ön párttá alakuljanak.
Megállapíthatatlan egyelőre, hogy a küldöttek milyen hányadát teszik majd ki azok a vidéki ,,nomenklaturisták,,, akik a nacionalizmust meglovagolva jutnak kongresszusi mandátumhoz. S mivel szerepüket nem lehet előre lebecsülni, egy okkal több szól amellett, hogy a BKP nehéz és bonyolult kongresszusnak néz elébe. +++
Nagy Károly (Szófia) MTI-Panoráma
1990. január 28., vasárnap 14:18
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|