|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz Választmányának nyilatkozata
"A Fiatal Demokraták Szövetsége
megdöbbenéssel fogadta a hírt, hogy Horn Gyula külügyminiszter
fogadta Pik Bothát, a Dél-afrikai Köztársaság külügyminiszterét.
Szervezetünk, amely megalakulásától fogva az emberi jogok
kivívása és tiszteletben tartása mellett kötelezte el magát,
tiltakozik az ellen, hogy a magát megújulónak nevező magyar kormány
hivatalos kapcsolatot létesít a Föld egyik legpregnánsabb fajüldöző
rendszerének vezetésével és annak képviselőjét egy ilyen,
demokráciára érzékeny időszakban fogadja."
SZER, Hölgyválasz:
Magyar gyorssegély Romániának
"A decemberi események - melyekhez Tőkés László keménysége, a
presbitérium és a hívők bátorsága volt a gyújtószikra - napok alatt
harapóztak el egész Romániában. A magyarországi döbbent
hitetlenkedés után, első reakció az együttérzés és a segítőszándék
elemi erejű kitörése volt. Én az ötvenhatos forradalom napjaiban
láttam ingyen élelemmel, adományokkal megrakott teherautókat, és
most 33 év után ez a kép rémlett fel előttem, amikor sorra jártam az
órák alatt felállított adomány-gyűjtőhelyeket."
|
|
|
|
|
|
|
Szófia: kerekasztal nincs, sztrájk van
|
Nagy Károly, az MTI tudósítója jelenti:
Szófia, 1990. januér 22. hétfő (MTI-tud) - A bolgár
fővárosban hétfőn délután a megszabott időpontban nem kezdődött el a
hatalom és az ellenzék képviselői között a kerekasztal-párbeszéd. A
rádió híre szerint egy órával azután, hogy a BKP-BFNSZ, illetve a
demokratikus erők szövetsége képviselőinek tárgyalóasztalhoz kellett
volna ülniük, csak az úgynevezett kontakt-csoport - a két fél
egyetlen érintkezési pontja - tagjai találkoztak, ,,technikainak,,
nevezett kérdések megbeszélésére. Hogy melyek ezek, arról a bolgár
rádiónak sem volt biztos értesülése.
Ha a kerekasztal-tárgyalások nem folynak is, az autóbuszsofőrök sztrájkja tart. Ugyancsak a rádió híre szerint hétfőn sokezer szófiai nem jutott el időben a munkahelyére, bár a trolibuszok és a villamosok szaporították járataikat. A sofőrök legfontosabb követelése, hogy munkájuk - következesképpen a fizetésük is - kerüljön azonos besorolásba a bányászokéval. Egyes rádióhallgatók ezt a követelést felháborítónak tartják, ám a sofőrök ,,a győzelemig,, kívánják folytatni a munkabeszüntetést. +++
1990. január 22., hétfő 15:00
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|