|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz Választmányának nyilatkozata
"A Fiatal Demokraták Szövetsége
megdöbbenéssel fogadta a hírt, hogy Horn Gyula külügyminiszter
fogadta Pik Bothát, a Dél-afrikai Köztársaság külügyminiszterét.
Szervezetünk, amely megalakulásától fogva az emberi jogok
kivívása és tiszteletben tartása mellett kötelezte el magát,
tiltakozik az ellen, hogy a magát megújulónak nevező magyar kormány
hivatalos kapcsolatot létesít a Föld egyik legpregnánsabb fajüldöző
rendszerének vezetésével és annak képviselőjét egy ilyen,
demokráciára érzékeny időszakban fogadja."
SZER, Hölgyválasz:
Magyar gyorssegély Romániának
"A decemberi események - melyekhez Tőkés László keménysége, a
presbitérium és a hívők bátorsága volt a gyújtószikra - napok alatt
harapóztak el egész Romániában. A magyarországi döbbent
hitetlenkedés után, első reakció az együttérzés és a segítőszándék
elemi erejű kitörése volt. Én az ötvenhatos forradalom napjaiban
láttam ingyen élelemmel, adományokkal megrakott teherautókat, és
most 33 év után ez a kép rémlett fel előttem, amikor sorra jártam az
órák alatt felállított adomány-gyűjtőhelyeket."
|
|
|
|
|
|
|
Túlfeszített program az Országgyűlés ülésszakán (1. rész)
|
1990. január 22., hétfő - Csoknyay Edit, az MTI munkatársa
írja:
Az előzetes elképzelésekkel ellentétben túlfeszített program vár az Országgyűlésre a kedden kezdődő ülésszakon. A Parlament, a kormány, a pártok és az érdekképviseleti szervek között megtartott december elejei tárgyalásokon ugyanis, az az általános vélemény fogalmazódott meg, hogy a jelenlegi plénumnak már csak 8-10 törvényt kellene megalkotnia. Azokat a törvényeket, amelyek feltétlenül szükségesek az ország kormányozhatóságának, az átmenet békés jellegének megőrzéséhez. Azóta az élet sorra rendre rácáfol erre a megállapodásra, s szükségszerűséggé vált jónéhány olyan törvény megalkotása, illetve módosítása, amelyeket későbbre tervezett, vagy már az új Parlament számára örökségül hagyni szándékozott a jelenlegi Országgyűlés.
Ennek köszönhetően a kedden kezdődő és négynaposra tervezett ülésszakon 24 törvénytervezet, törvénymódosítási, határozati és személyi javaslat szerepel a plénum tervezett programjában. Emellett az Országgyűlés tagjainak dönteniük kell 11 önálló képviselői indítvány sorsáról, pontosabban arról: tárgyalják-e ezeket az indítványokat, avagy leveszik napirendről. Ugyancsak határozniuk kell arról: mi legyen a decemberi ülésszakról elhalasztott - s azóta mintegy 40-re szaporodott - interpellációkkal és kérdésekkel. Óhatatlanul felvetődik a kérdés: képes-e elvégezni ezt a hatalmas mennyiségű munkát az Országgyűlés a tervezett négy nap alatt anélkül, hogy ismét rásütnék a ,,szavazógép,, bélyegét.
A törvénytervezetek közül többet sürgősségi tárgyalást kérve nyújtott be a kormány. Ilyen például a nemzetbiztonsági kérdésekkel összefüggő átmeneti szabályozást célzó törvényjavaslat, a vallási és lelkiismereti szabadságról, valamint az egyházakról szóló törvény, vagy a sajtótörvény módosítása.
A legvitatottabb kérdések közé tartozik a nemzetbiztonsági törvényjavaslattal összefüggésben a belügyminiszter sorsa. Sokan azt várják, illetve követelik, hogy a belügyminiszter mondjon le, s van olyan képviselői szándék, hogy ennek elmaradása esetén bizalmatlansági indítványt kezdeményez. Ehhez kapcsolódóan is javaslat hangzott el parlamenti vizsgálóbizottság felállítására. Ugyancsak parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását indítványozza több képviselő, egyrészt az ország jelen helyzetéért felelős személyek megállapítására és jogi, erkölcsi felelősségük kivizsgálására, továbbá meghatározott körű vezető személyiségek erkölcsi és vagyonnyilatkozatának megtételére. (folyt.köv.)
1990. január 22., hétfő 16:09
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|