|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz Választmányának nyilatkozata
"A Fiatal Demokraták Szövetsége
megdöbbenéssel fogadta a hírt, hogy Horn Gyula külügyminiszter
fogadta Pik Bothát, a Dél-afrikai Köztársaság külügyminiszterét.
Szervezetünk, amely megalakulásától fogva az emberi jogok
kivívása és tiszteletben tartása mellett kötelezte el magát,
tiltakozik az ellen, hogy a magát megújulónak nevező magyar kormány
hivatalos kapcsolatot létesít a Föld egyik legpregnánsabb fajüldöző
rendszerének vezetésével és annak képviselőjét egy ilyen,
demokráciára érzékeny időszakban fogadja."
SZER, Hölgyválasz:
Magyar gyorssegély Romániának
"A decemberi események - melyekhez Tőkés László keménysége, a
presbitérium és a hívők bátorsága volt a gyújtószikra - napok alatt
harapóztak el egész Romániában. A magyarországi döbbent
hitetlenkedés után, első reakció az együttérzés és a segítőszándék
elemi erejű kitörése volt. Én az ötvenhatos forradalom napjaiban
láttam ingyen élelemmel, adományokkal megrakott teherautókat, és
most 33 év után ez a kép rémlett fel előttem, amikor sorra jártam az
órák alatt felállított adomány-gyűjtőhelyeket."
|
|
|
|
|
|
|
Bolgár kerekasztal
|
Nagy Károly, az MTI tudósítója jelenti:
Szófia, 1990. január 22. hétfő (MTI-tud) - Hétfőn délután
harmadszor is a ,,kerekasztalhoz,, ülnek Szófiában a hatalom és az
ellenzék képviselői, hogy végre érdemi kérdésekről tárgyaljanak.
Mind az ellenzék képviselőjének szombat esti televízió-
nyilatkozatából, mind a Rabotnicseszko Delo hétfői vezércikkéből úgy
tűnik, hogy elhárultak azok az ügyrendi akadályok, amelyek miatt a
párbeszéd két első kísérlete sikertelen maradt. Az Ellenzeki
Demokratikus Erők Szövetségének ugyanis most már vannak lapjai, van
épülete, műsorideje a radióban és a tv-ben.
Az első téma a ,,bolgár társadalom politikai felépítése,, lesz. Az ellenzék azt szorgalmazza, hogy a hatalom ismerje el hivatalosan ellenzékként tárgyalópartnereit, s ennek fényében nyilatkozzék arról, hogy milyen társadalmi berendezkedést képzel el: igazi, általános demokráciára vagy annak valamilyen korlátozott változatára törekszik? A pártlap vezércikkének válasza nem egyértelmű. - A BKP bölcs és konstruktív párbeszédre törekszik, s olyan politikai rendszert akar, amely megfelel a nép óhajának a demokráciára, a válságelhárító intézkedésekre, a radikális gazdasági reformra és a nemzeti egyetértés békés elérésére vonatkozóan.
Valójában itt is a modellváltás vagy rendszerváltás dilemmájáig jutottak el. A Bolgár Demokratikus Erők Szövetsége nyilvánvalóan rendszerváltást akar, míg a BKP a ,,szocializmus,, megreformálását szeretné. A bolgár ellenzék úgy véli: Bulgáriában a forradalmi frazeológiával fedett totalitárius politikai rendszer valójában államkapitalizmust takar, és meg kell találni az átmenetet a demokratikus kapitalizmusra. +++
1990. január 22., hétfő 08:30
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|