|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz Választmányának nyilatkozata
"A Fiatal Demokraták Szövetsége
megdöbbenéssel fogadta a hírt, hogy Horn Gyula külügyminiszter
fogadta Pik Bothát, a Dél-afrikai Köztársaság külügyminiszterét.
Szervezetünk, amely megalakulásától fogva az emberi jogok
kivívása és tiszteletben tartása mellett kötelezte el magát,
tiltakozik az ellen, hogy a magát megújulónak nevező magyar kormány
hivatalos kapcsolatot létesít a Föld egyik legpregnánsabb fajüldöző
rendszerének vezetésével és annak képviselőjét egy ilyen,
demokráciára érzékeny időszakban fogadja."
SZER, Hölgyválasz:
Magyar gyorssegély Romániának
"A decemberi események - melyekhez Tőkés László keménysége, a
presbitérium és a hívők bátorsága volt a gyújtószikra - napok alatt
harapóztak el egész Romániában. A magyarországi döbbent
hitetlenkedés után, első reakció az együttérzés és a segítőszándék
elemi erejű kitörése volt. Én az ötvenhatos forradalom napjaiban
láttam ingyen élelemmel, adományokkal megrakott teherautókat, és
most 33 év után ez a kép rémlett fel előttem, amikor sorra jártam az
órák alatt felállított adomány-gyűjtőhelyeket."
|
|
|
|
|
|
|
Horn - sajtóértekezlet (2.rész)
|
,,Nagy súlyt helyezünk a helsinki okmány keretében az emberi jogok érvényesítésére, s ezen belül is a nemzetiségi kisebbségek jogaira,, - húzta alá a magyar külügyminiszter, aki a tárgyalásokon javaslatot tett európai központ felállítására, a nemzeti kisebbségek helyzetét figyelemmel kísérendő.
Mindkét külügyminiszter ecsetelte a Duna-Adria térségben elindított négyes - magyar-olasz-osztrák-jugoszláv - együttműködési folyamat fontosságát. ,,Ennek a magyar-olasz kezdeményezések adják a motorját,, - mutattak rá.
De Michelis ismertette az olasz kormány Magyarországnak szánt gazdasági segítségét, illetve - általa szívesebben használt kifejezéssel - ,,a közös vállalkozáshoz,, nyújtandó hozzájárulását (azon túl természetesen, hogy Olaszország kiveszi a részét az EGK keretében elindított kezdeményezésekből):
- 150 millió dolláros állami exporthitel-keret (olasz cégektől történő vásárlásokra), amelynek feltételeit kedvezőbbé tették az első ajánlatnál;
- három év alatt mintegy 75 milliárd lírás, igen kedvezményes hitelkeret, szakemberképzésre, szociális, egészségügyi fejlesztésekre, élelmiszeripari együttműködésre;
- 50 milliárd lírás alap Lengyelországban és Magyarországon vállalkozni, társulni kívánó olasz kis- és középvállalatok ösztönzésére.
Ezen túl az olasz beruházásbiztosítási rendszert kiterjesztették magyarországi befektetésekre is. A magyar export mennyiségi korlátozásait január 1-től megszüntették. Olaszország nagy kulturális seregszemlét rendez ősszel Budapesten, egy másik, ipari kiállításon pedig az olasz cégek, vállalatok mutatkoznak be.
A külügyminiszterek azt is hangoztatták: minthogy a magyar-olasz kapcsolatok ilyen irányú és tartalmú fejlesztése találkozik a közvélemény, a különböző politikai erők, pártok szándékával, így az a márciusi magyarországi választások után is töretlenül folytatódhat. +++
1990. január 18., csütörtök 18:06
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|