|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz Választmányának nyilatkozata
"A Fiatal Demokraták Szövetsége
megdöbbenéssel fogadta a hírt, hogy Horn Gyula külügyminiszter
fogadta Pik Bothát, a Dél-afrikai Köztársaság külügyminiszterét.
Szervezetünk, amely megalakulásától fogva az emberi jogok
kivívása és tiszteletben tartása mellett kötelezte el magát,
tiltakozik az ellen, hogy a magát megújulónak nevező magyar kormány
hivatalos kapcsolatot létesít a Föld egyik legpregnánsabb fajüldöző
rendszerének vezetésével és annak képviselőjét egy ilyen,
demokráciára érzékeny időszakban fogadja."
SZER, Hölgyválasz:
Magyar gyorssegély Romániának
"A decemberi események - melyekhez Tőkés László keménysége, a
presbitérium és a hívők bátorsága volt a gyújtószikra - napok alatt
harapóztak el egész Romániában. A magyarországi döbbent
hitetlenkedés után, első reakció az együttérzés és a segítőszándék
elemi erejű kitörése volt. Én az ötvenhatos forradalom napjaiban
láttam ingyen élelemmel, adományokkal megrakott teherautókat, és
most 33 év után ez a kép rémlett fel előttem, amikor sorra jártam az
órák alatt felállított adomány-gyűjtőhelyeket."
|
|
|
|
|
|
|
Népi Kamara - Modrow nyilatkozata (2.rész)
|
A továbbiakban Modrow borús képet festett a gazdaság helyzetéről. Számos kombinát, gyár és vállalat nem tudta teljesíteni a tavalyi tervet. Az állami költségvetés hiánya 7 milliárd márkára rúg, az országot tavaly 250 ezer munkaképes korú személy hagyta el nyugati irányban - köztük 1500 orvos és 5000 ápolónő. A miniszterelnök bejelentette, hogy feloszlatják az állami tervbizottságot. Helyette gazdasági bizottságot hoznak létre. A minisztertanács mellett működő intézményben szakértők gyanánt szívesen látják a különböző pártok, társadalmi szervezetek képviselőit. Modrow kilátásba helyezte, hogy az eddigi, termékhez kötött ártámogatás helyett a jövőben a kormány személyhez kötött árkiegyenlítéshez folyamodhat, a költségvetés tehermentesítése és a szociális biztonság érdekében.
A képviselők a második olvasatban - egy ellenszavazat és három tartózkodás mellett - jóváhagyták a külföldi utazásokról szóló törvényt, amely február elsején lép életbe. A külföldi tőkeberuházásokat szabályzó törvényjavaslatról, amely lényegében az alkotmány 12. és 14. paragrafusainak módosítását illetve kiegészítését jelenti, pénteken kezdenek vitát a képviselők.
Az ülésszak első napján a Népi Kamara elfogadta négy miniszter visszahívását a minisztertanácsból. Wolfgang Schwanitz (nemzetbiztonság), Hans-Joachim Heusinger (igazságügy), Gerhard Schürer (tervbizottság) és Hans Reichelt (környezetvédelem) utódaként három személy, Kurt Wünsche (LDPD), Peter Diederich (DBD), és Hans-Joachim Lauck (NSZEP, DSZP) lett tagja a testületnek. Tárcáikról a minisztertanács következő ülésén döntenek.
A képviselők egyhangúlag jóváhagyták 25 (ebből 13 NSZEP-párti) honatya fölmentését. Az utóbbiak között van Heinz Kessler, Werner Eberlein, Werner Jarowinsky, Siegfried Lorenz, Egon Krenz, Günter Schabowski, Gerhard Schürer és Margarete Müller, az NSZEP egykori Politikai Bizottságának volt tagjai illetve póttagjai. Ilse Thiele és Margarete Müller lemondott államtanácsi tagságáról is. Werner Jarowinsky helyébe a Népi Kamara alelnökévé választották a képviselők az NSZEP-DSZP frakcióhoz tartozó Ka:te Niederkirchnert.+++
1990. január 11., csütörtök 15:59
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|