|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz Választmányának nyilatkozata
"A Fiatal Demokraták Szövetsége
megdöbbenéssel fogadta a hírt, hogy Horn Gyula külügyminiszter
fogadta Pik Bothát, a Dél-afrikai Köztársaság külügyminiszterét.
Szervezetünk, amely megalakulásától fogva az emberi jogok
kivívása és tiszteletben tartása mellett kötelezte el magát,
tiltakozik az ellen, hogy a magát megújulónak nevező magyar kormány
hivatalos kapcsolatot létesít a Föld egyik legpregnánsabb fajüldöző
rendszerének vezetésével és annak képviselőjét egy ilyen,
demokráciára érzékeny időszakban fogadja."
SZER, Hölgyválasz:
Magyar gyorssegély Romániának
"A decemberi események - melyekhez Tőkés László keménysége, a
presbitérium és a hívők bátorsága volt a gyújtószikra - napok alatt
harapóztak el egész Romániában. A magyarországi döbbent
hitetlenkedés után, első reakció az együttérzés és a segítőszándék
elemi erejű kitörése volt. Én az ötvenhatos forradalom napjaiban
láttam ingyen élelemmel, adományokkal megrakott teherautókat, és
most 33 év után ez a kép rémlett fel előttem, amikor sorra jártam az
órák alatt felállított adomány-gyűjtőhelyeket."
|
|
|
|
|
|
|
A Haza Párt levele az MTV és MR felügyelőbizottságához (1. rész)
(OS)
|
1990. január 11., csütörtök - A Haza Párt a választási kampány időszakára tett javaslatait - amelyeket a rádió és a televízió felügyelőbizottságának küldött meg - az Országos Sajtószolgálat útján teszi közzé:
Bejelentjük, hogy a Haza Párt részt kíván venni a választási küzdelemben.
Javasoljuk, hogy egyenlő időt kapjon mind a választási műsorokban, mind a fizetett hirdetésre minden párt. Biztosítani kell valamennyi párt számára az alapos bemutatkozási lehetőséget, progragramjaik ismertetését.
Ellenezzük, hogy bárki, bármilyen címen több lehetőséget kapjon a jelen átmenet időszakában, mert ellenkező esetben tévútra futhat a nemzet jövő sorsa és nem a népakarat érvényesül a választásokon.
Különböző, nem ellenőrzött, olykor nem is törvényes csatornákon idegen pénzek folytak be az országba, és kapott ebből több párt. Mások jogtalanul korábban szereztek pénzt. Ugyanakkor több párt semmilyen erőforrással nem rendelkezik.
Az idegen pénzek elsősorban ott jelentkeznek, ahol a demokráciát a leghangosabban követelik, és elfelejtik, hogy az idegen pénz mindenkor, most különösen, beavatkozást jelent a magyar belügyekbe. Nem is beszélve az egyéb segítségekről, ami révén az ezzel nem rendelkező pártok eleve vert helyzetbe kerülhetnek.
Nem szabad megzavarni a nép értékítéletét. Meg kell adni a programok egymás mellé állításának, értékelésének és azok közül a nyugodt választás lehetőségét.
Elvként kérjük elfogadni a választási pártküzdelmek során az esélyegyenlőséget. Egyébként az a véleményünk, hogy erre irányuló jószándék esetén is csak részben valósítható meg: mert a jelen körülményeink a belső erők érdektagoltsága, a nemzetben felgyülemlett indulatok hullámzása és váratlan lecsapódása, idegen hatalmak befolyása minden irányban ez ellen szól. Mégis ennek lehető megteremtésére kell törekedni, mert az alkotmányosság, a nemzeti társadalmi és egyéni érdek ezt követeli.
A TV-n és Rádión túl az MTI, a Magyar Posta és a nyomdák az a döntő közlési terület, amin a pártok megnyilvánulásai áthaladnak. Ezt a köz által ellenőrizni, a szükséges mederben tartani és az esélyegyenlőséget megközelíteni szükséges és valamennyi pártnak érdeke.
Valamennyi kis és nagy pártnak a meghallgatása után az Országgyűlésnek haladéktalanul törvényt kell hozni e tárgyban, ami még nem is késő. (folyt. köv.)
1990. január 11., csütörtök 17:59
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
A Haza Párt levele az MTV és MR felügyelőbizottságához (2.
rész)
(OS)
|
A Haza Párt javasolja:
1. A TV, illetve a Rádió egyik műsorát meghatározott időben választási célra a pártok rendelkezésére kell bocsátani, és minden ilyen irányú közlés csak itt legyen lehetséges. A műsoridőt közjegyző előtt végzett sorsolás alapján, a kedvező és kevésbé fontos időpontokat cserélve 3-4 alkalmat kell azonos időben biztosítani valamennyi pártnak a programja és a legfontosabb kérdésekben elfoglalt álláspontja rövid kifejtésére.
2. A pártok fizetett hirdetéseinek a számát legfeljebb két alkalommal 15-20-ban kell megállapítani.
3. A nyomtatott termékek plakát és szórólap számát és példányát rögzíteni kell.
A plakátok elhelyezésére:
a/ A hatóságok által erre a célra külön kijelölt, mindenki által hozzáférhető, rongálástól és időjárástól védett módon és helyen, a választási kampány befejeztével pedig egyidőben való eltávolítási lehetőséget kell biztosítani.
b/ Ezen az azonos helyen valamennyi párt egymás mellett azonos időben és számban azonos méretű plakátot helyezhessen el.
c/ A plakátok nemzetellenes, az ország stabilitását és függetlenségét veszélyeztető, bomlasztó, vallás- és erkölcsellenes kifejezést ne tartalmazzanak.
4./ Az MTI közlései és felhasználási lehetőségei csak a tárgyra szorítkozzanak és valamennyi pártra vonatkozóan csak együttesen legyenek kiadhatók.
5./ Még e kérdések, de bármilyen más kérdésnek a pártokra vagy a pártokra utaló, vagy a pártok képviselői bevonásával történő nyilvánosság előtti tárgyalása is csak valamennyi párt megbízottjának bevonásával történhessen, mert ez is hirdetés az érintett pártok vonatkozásában.
6./ Hosszú ideje csak néhány pártnak, illetve a hatalom által futtatni kívánt néhány személynek van megnyilatkozási lehetősége, míg a kisebb pártokat ebből teljesen kirekesztették, esélyeiket ezzel majdnem a nullára csökkentve.
7./ A TV, Rádió, MTI, nyomdák felügyeletét valamennyi párt egy-egy képviselője és azonos számú országgyűlési képviselőből alakult testület ellenőrzése alá helyezzék, élén az Országgyűlés elnökével. (folyt. köv.)
1990. január 11., csütörtök 18:03
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
A Haza Párt levele az MTV és MR felügyelőbizottságához (3. rész)
(OS)
|
8./ Az újságírók sehol, semmilyen utaló, sértő vagy nem egyértelmű következtetésre alkalmas kérdést, helyzetet, képet nem teremthetnek. Hozzáfűzés (kommentár) tilos legyen. Csak tárgyszerű közlést és elemzést végezhessenek.
Budapest, 1990. január 9.
Tisztelettel: dr. Utasi István, a Haza Párt elnöke (OS)
1990. január 11., csütörtök 18:06
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|