|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz Választmányának nyilatkozata
"A Fiatal Demokraták Szövetsége
megdöbbenéssel fogadta a hírt, hogy Horn Gyula külügyminiszter
fogadta Pik Bothát, a Dél-afrikai Köztársaság külügyminiszterét.
Szervezetünk, amely megalakulásától fogva az emberi jogok
kivívása és tiszteletben tartása mellett kötelezte el magát,
tiltakozik az ellen, hogy a magát megújulónak nevező magyar kormány
hivatalos kapcsolatot létesít a Föld egyik legpregnánsabb fajüldöző
rendszerének vezetésével és annak képviselőjét egy ilyen,
demokráciára érzékeny időszakban fogadja."
SZER, Hölgyválasz:
Magyar gyorssegély Romániának
"A decemberi események - melyekhez Tőkés László keménysége, a
presbitérium és a hívők bátorsága volt a gyújtószikra - napok alatt
harapóztak el egész Romániában. A magyarországi döbbent
hitetlenkedés után, első reakció az együttérzés és a segítőszándék
elemi erejű kitörése volt. Én az ötvenhatos forradalom napjaiban
láttam ingyen élelemmel, adományokkal megrakott teherautókat, és
most 33 év után ez a kép rémlett fel előttem, amikor sorra jártam az
órák alatt felállított adomány-gyűjtőhelyeket."
|
|
|
|
|
|
|
Osztrák segélyek
|
----------------
Washington, 1990. január 11. (Amerika Hangja, Reggeli híradó) - Reggeli híradónk következő állomása Bécs, ahonnan Simányi Tibor arról tudósít, hogyan segíti Ausztria kelet-európai szomszédait:
- Még nem is olyan régen úgy lehetett beszélni a keleti tömbről, mint egy zárt, állami egységről. A Szovjetunió képviselte a kis európai szomszédok érdekeit - már amennyiben érdekeik megfeleltek a szovjet érdekeknek. És önálló szó nem hangzott el diplomáciai képviselőik ajkáról Nyugaton, de valószínűleg Keleten sem. Azonban a politikai és gazdasági átalakulás az utóbbi hónapokban meggyorsult és kiszélesült. A kis kelet-európai országok néven nevezik saját érdekeiket és a maguk szószólóit küldik Nyugatra, akik országaik valódi érdekeit szólaltatják meg.
Azonban nagy különbség van a Szovjetunió és a kelet-európai országok érdekképviseletében. A különbség az egyenetlenség. Ezt nyugati, bécsi szemszögből nézve így kell érteni: a Szovjetunió - jóllehet a peresztrojka és a glasznoszty hazája - lassabban halad az átalakulás útján, mint a többi országok. Ennek az a magyarázata, hogy a Szovjetunió területe két földrészen terül el. Az így összefogott országok, népek kultúrája állami és gazdasági struktúrája más-más történelmi premisszákból ered.
A nemzetiségek fejlődése is csak aláhúzza ezt a sokféleséget, amely sokfélelség pedig a különbözést jelenti.
A kis kelet-európai országokban az átalakulás gyorsabban halad azért, mert összehasonlíthatatlanul kisebb területen, és ezért egységesen történik. És azért is, mert Lengyelország, Csehszlovákia, Magyarország - no és természetesen az NDK - társadalmi, történelmi, gazdasági struktúrája szerves része az európai fejlődésnek. Az még ma is, a 40 éves szovjet marxista kísérlet után is. Éppen ez derült ki az elmúlt hetekben. Erre mutatnak rá Bécsben egyre gyakrabban, újabb és újabb megvilágítással. (folyt.)
1990. január 11., csütörtök
|
Vissza »
|
|
- Osztrák segélyek - 1. folyt.
|
Ausztria - mondják a politológusok, történészek és gazdasági szakemberek - geopolitikai helyzeténél, de a többi országgal együtt megélt közös történelménél fogva is valóban forgótárcsa a nyugat-keleti viszonylatban. Az még akkor is, ha nem akarna az lenni. Egyszerűen a valóság kényszeríti erre a szerepre. Ezért aztán Ausztria már évtizedek óta nagymértékben részese annak a hitelnyújtási politikának, amelyet az OECD 24 országa folytat a kelet-európai országokkal szemben.
Íme néhány adat: a KGST-államok adóssága Ausztriával szemben 1974-ben 19 milliárd schillinget tett ki. Tíz évvel később ez az összeg megtízszereződött, majd visszaesett 1987-ben 150 milliárdra, s 1988-ban elérte a 165 milliárd schillinget.
Ausztria angazsáltságát még egy másik adat is megvilágítja: az osztrák bankfinanszírozás részaránya az OECD bankokkal szemben kétszer annyi, mint amennyi az osztrák export részaránya az OECD államok kelet-európai exportjában. 1988-ban az osztrák bankok kelet-európai országokkal szembeni követelésének 35 százalékát garantálta az Osztrák Köztársaság.
De mindez nem elegendő - hangsúlyozzák Bécsben. Az anyagi segítségen kívül - sőt talán azon túlmenően - igen fontosak a szervezési, törvényhozási és politikai előfeltételek. Ezen a területen is a főszerepet játsza Ausztria azokban az országokban, amelyekkel évszázados közös történelmi fejlődés köti össze. +++
1990. január 11., csütörtök
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|