|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz Választmányának nyilatkozata
"A Fiatal Demokraták Szövetsége
megdöbbenéssel fogadta a hírt, hogy Horn Gyula külügyminiszter
fogadta Pik Bothát, a Dél-afrikai Köztársaság külügyminiszterét.
Szervezetünk, amely megalakulásától fogva az emberi jogok
kivívása és tiszteletben tartása mellett kötelezte el magát,
tiltakozik az ellen, hogy a magát megújulónak nevező magyar kormány
hivatalos kapcsolatot létesít a Föld egyik legpregnánsabb fajüldöző
rendszerének vezetésével és annak képviselőjét egy ilyen,
demokráciára érzékeny időszakban fogadja."
SZER, Hölgyválasz:
Magyar gyorssegély Romániának
"A decemberi események - melyekhez Tőkés László keménysége, a
presbitérium és a hívők bátorsága volt a gyújtószikra - napok alatt
harapóztak el egész Romániában. A magyarországi döbbent
hitetlenkedés után, első reakció az együttérzés és a segítőszándék
elemi erejű kitörése volt. Én az ötvenhatos forradalom napjaiban
láttam ingyen élelemmel, adományokkal megrakott teherautókat, és
most 33 év után ez a kép rémlett fel előttem, amikor sorra jártam az
órák alatt felállított adomány-gyűjtőhelyeket."
|
|
|
|
|
|
|
USA: a katonai kiadások csökkentése
|
Washington, 1990. január 11. csütörtök (UPI) - Richard
Cheney, az Egyesült Államok védelmi minisztere csütörtökön olyan
takarékossági intézkedéseket jelentett be, amelyek eredményeként öt
év alatt 42 ezer fővel fog csökkenni az amerikai hadsereg katonai és
polgári állománya, s 39 milliárd dollárral kevesebb lesz a kiadás.
Az október 1-el kezdődő 1991-es pénzügyi évben 2,3 milliárd dollár megtakarítást vár Cheney az intézkedésektől.
A védelmi minisztérium Cheney bejelentéséhez fűzött kiegészítő nyilatkozata szerint az 1991-es pénzügyi évben az 580 ezres logisztikai és igazgatási állományt 8 ezer polgári alkalmazottal és 8 ezer hivatásos katonával lehet csökkenteni.
Ezekben a csökkentésekben nincsen benne a fegyveres erő várhatóan 30 ezer fős csökkentése, amelyet az 1991-es pénzügyi évben hajtanának végre a költségvetés katonai kiadásainak lefaragásával összefüggésben. Az 1991-es költségvetés tervét George Bush elnök január 29-én terjeszti a kongresszus elé. +++
1990. január 11., csütörtök 20:42
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|