|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz Választmányának nyilatkozata
"A Fiatal Demokraták Szövetsége
megdöbbenéssel fogadta a hírt, hogy Horn Gyula külügyminiszter
fogadta Pik Bothát, a Dél-afrikai Köztársaság külügyminiszterét.
Szervezetünk, amely megalakulásától fogva az emberi jogok
kivívása és tiszteletben tartása mellett kötelezte el magát,
tiltakozik az ellen, hogy a magát megújulónak nevező magyar kormány
hivatalos kapcsolatot létesít a Föld egyik legpregnánsabb fajüldöző
rendszerének vezetésével és annak képviselőjét egy ilyen,
demokráciára érzékeny időszakban fogadja."
SZER, Hölgyválasz:
Magyar gyorssegély Romániának
"A decemberi események - melyekhez Tőkés László keménysége, a
presbitérium és a hívők bátorsága volt a gyújtószikra - napok alatt
harapóztak el egész Romániában. A magyarországi döbbent
hitetlenkedés után, első reakció az együttérzés és a segítőszándék
elemi erejű kitörése volt. Én az ötvenhatos forradalom napjaiban
láttam ingyen élelemmel, adományokkal megrakott teherautókat, és
most 33 év után ez a kép rémlett fel előttem, amikor sorra jártam az
órák alatt felállított adomány-gyűjtőhelyeket."
|
|
|
|
|
|
|
NDK - fejlemények (1. rész)
|
Dorogman László, az MTI tudósítója jelenti:
Berlin, 1989. december 21. csütörtök (MTI-tud.) - Pénteken délután három órakor két helyen is megnyitják a berlini falat a brandenburgi kapu közelében. A hetek óta nagy izgalommal várt ,,áttörésre,, a két német állam kormányfőjének, továbbá Berlin főpolgármesterének és Nyugat-Berlin kormányzó polgármesterének jelenlétében kerül sor. A két átkelőhely mintegy száz méterrel északra, illetve délre nyílik meg a Berlin jelképének is tekintett híres kapu középvonalától. Az egyiken a keletről nyugat felé, a másikon át a nyugatról keletre irányuló forgalom indulhat meg - kizárólag gyalogosok részére.
Az NDK-beli Liberális-Demokrata Párt (LDPD) nyilatkozatban ismertette célkitűzéseit. Első helyen említi a dokumentum az emberi személyiség szabad kibontakoztatását. ,,Nem akarunk többé új szocialista modelleket. Pártunk az ember elidegeníthetetlen jogaiból, s szabadságából indul ki, nem pedig a társadalomból, államból, osztályokból és rétegekből.,, Az LDPD második célja olyan piacgazdaság létrehozása, amely szavatolja a környezet védelmét és biztonságát. Hátat fordítunk a centralizmust és bürokratizmust megtestesítő, hiányokat okozó tervgazdálkodásnak.,, A párt harmadik célja ,,Németország állami egységének elérése az 1989-es határok között, az egyesült Európában. A szocialista német nemzet fogalma megbukott. Az LDPD síkra száll a fokozatos egyesítésért, amelyre a nemzetközi leszerelési tárgyalások keretében kerülhet sor,,. Theodor Hoffmann tengernagy, az NDK nemzetvédelmi minisztere elvileg lehetségesnek tartja az ország haderőinek teljes leszerelését. Egy NDK-beli állampolgári szervezet alapítóival folytatott beszélgetés során a miniszter kifejtette: a két katonai szövetség haderőit fokozatosan és kölcsönösen lehetne csökkenteni, az egyenlő biztonság elve alapján. Ez elvezethetne az NDK demilitarizálásához. (folyt.)
1989. december 21., csütörtök 19:42
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|