|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz Választmányának nyilatkozata
"A Fiatal Demokraták Szövetsége
megdöbbenéssel fogadta a hírt, hogy Horn Gyula külügyminiszter
fogadta Pik Bothát, a Dél-afrikai Köztársaság külügyminiszterét.
Szervezetünk, amely megalakulásától fogva az emberi jogok
kivívása és tiszteletben tartása mellett kötelezte el magát,
tiltakozik az ellen, hogy a magát megújulónak nevező magyar kormány
hivatalos kapcsolatot létesít a Föld egyik legpregnánsabb fajüldöző
rendszerének vezetésével és annak képviselőjét egy ilyen,
demokráciára érzékeny időszakban fogadja."
SZER, Hölgyválasz:
Magyar gyorssegély Romániának
"A decemberi események - melyekhez Tőkés László keménysége, a
presbitérium és a hívők bátorsága volt a gyújtószikra - napok alatt
harapóztak el egész Romániában. A magyarországi döbbent
hitetlenkedés után, első reakció az együttérzés és a segítőszándék
elemi erejű kitörése volt. Én az ötvenhatos forradalom napjaiban
láttam ingyen élelemmel, adományokkal megrakott teherautókat, és
most 33 év után ez a kép rémlett fel előttem, amikor sorra jártam az
órák alatt felállított adomány-gyűjtőhelyeket."
|
|
|
|
|
|
|
Folytatódott az SZDSZ második közgyűlése (5. rész)
|
Kis János, az SZDSZ tanácsának tagja ,,Út a szabad választásokhoz,, címmel tartotta meg a politikai vitát bevezető előadást. Elöljáróban hangsúlyozta: az SZDSZ tanácskozására olyan politikai pillanatban kerül sor, amikor az országot csupán egy lépés választja el a szabad választásoktól. Ez a pillanat egyszerre ígéretes és nyugtalanító - mondta. Ígéretes, mert az Országgyűlés legutóbbi ülésszakán elfogadott törvények - az alkotmány módosítása, a választójogi és a párttörvény - hatalmas lépést jelentenek a jogállamiság felé. Ugyanakkor a helyzet nyugtalanító is, hiszen az ország a bizonytalanság állapotában van. A küldöttgyűlésnek nem azzal kell törődnie, hogy választ adjon a Szabad Demokraták Szövetségét ért vádaskodásra, hanem azzal, hogy kellő komolysággal és eltökéltséggel kiutat ajánljon a válságból. A válság összetevőit elemezve Kis János a legfőbb gondnak azt nevezte, hogy a békés átmenetnek nincs olyan chartája, amelyet az egész ország magáénak tekinthet és amely a közmegegyezés szilárd alapja. Ez a tény a háromoldalú tárgyalásokon született megállapodás aláírását követő napon nyilvánvalóvá vált, s ettől kezdve olyan helyzet alakult ki, amelyben maguk az aláírók is újra és újra elhatárolták magukat attól, amit aláírtak, hangsúlyozva, hogy elégedetlenek az eredménnyel. Mindezeket a megoldatlan kérdéseket figyelembe véve indította meg az SZDSZ a népszavazást szorgalmazó aláírásgyűjtési kampányát. A népszavazás kezdeményezése - hangoztatta Kis János - nem destabilizálta, hanem éppen hogy stabilizálta a politikai helyzetet. Hiszen ez is befolyásolta a munkásőrség megszüntetéséről, illetőleg a pártok munkahelyi működésének tilalmáról meghozott parlamenti döntést. Az SZDSZ tanács tagjának érvelése szerint ez az akció csökkentette azt a távolságot, amely a háromoldalú tárgyalásokon részt vevő politikai elit és a nép között volt. A népszavazást szorgalmazó akcióval ugyanis az SZDSZ arra ösztönözte a társadalmat, hogy alkotmányos jogaival élve nyilvánítson véleményt alapvető kérdésekben - hangsúlyozta Kis János. A továbbiakban a mélyülő politikai válság okai közé sorolta, hogy bár az állampárt felbomlása megtörtént, az MSZMP utódpártjának, az MSZP-nek az összezsugorodása, valamint bizonytalan küzdelme az önmagukat utódpártnak deklarálni kívánó volt MSZMP-csoportokkal, erősíti a hatalmi vákuumot. (folyt. köv.)
1989. október 28., szombat 19:25
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|