|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz Választmányának nyilatkozata
"A Fiatal Demokraták Szövetsége
megdöbbenéssel fogadta a hírt, hogy Horn Gyula külügyminiszter
fogadta Pik Bothát, a Dél-afrikai Köztársaság külügyminiszterét.
Szervezetünk, amely megalakulásától fogva az emberi jogok
kivívása és tiszteletben tartása mellett kötelezte el magát,
tiltakozik az ellen, hogy a magát megújulónak nevező magyar kormány
hivatalos kapcsolatot létesít a Föld egyik legpregnánsabb fajüldöző
rendszerének vezetésével és annak képviselőjét egy ilyen,
demokráciára érzékeny időszakban fogadja."
SZER, Hölgyválasz:
Magyar gyorssegély Romániának
"A decemberi események - melyekhez Tőkés László keménysége, a
presbitérium és a hívők bátorsága volt a gyújtószikra - napok alatt
harapóztak el egész Romániában. A magyarországi döbbent
hitetlenkedés után, első reakció az együttérzés és a segítőszándék
elemi erejű kitörése volt. Én az ötvenhatos forradalom napjaiban
láttam ingyen élelemmel, adományokkal megrakott teherautókat, és
most 33 év után ez a kép rémlett fel előttem, amikor sorra jártam az
órák alatt felállított adomány-gyűjtőhelyeket."
|
|
|
|
|
|
|
Rendőrőrsből színészkantin
|
1989. október 2., hétfő - Ünnepélyes külsőségek közepette adta át a Madách Színház szomszédságában lévő Hársfa utcai rendőrségi helyiségek vörös bársonypárnára helyezett kulcsait hétfőn Valenta László rendőr alezredes, a Budapesti Rendőrfőkapitányság helyettes vezetője Tolnay Klári színművésznőnek. Ezzel a színház birtokba vette az 1989. januárjáig rendőrőrsként funkcionáló épületet, amelyben most színészkantint alakít ki. A kulcsátadást rendkívüli társulati ülés előzte meg, amelyről közösen vonultak át a színház tagjai a szomszédos épületbe: elöl a ,,civilek,, haladtak, a sort pedig az este 500. előadásukat tartó jelmezes ,,Macskák,, zárták, a felvonulás békés jellegét demonstráló ,,Köszönjük a Rendőrségnek ,, transzparenst, valamint tálcákra helyezett pezsgővel teli poharakat víve.
A színház szeptember 4-én kérte először levélben az épület átadását, és rövid idő alatt sikerült megegyezni a rendhagyó ,,reprivatizációról,,. A rendőrség képviselője a kulcsátadáskor hangsúlyozta: a modern demokratikus Magyarország megteremtésében fontos szerepe van a kultúrának, a szükséges feltételek megteremtése az egész nép, így a rendőrség feladata is. Ezt elismerve döntött a BRFK vezetése az épület átadásáról. Kerényi Imre, a Madách Színház igazgatója a helyiség átadását megköszönve azt hangoztatta, hogy ezzel a rendőrség lett a Madách Színház első szponzora. A rendőrség ugyanis a tárgyalások során lemondott a helyiségekért eredetileg kért 5 millió forintról, így a Madách Színháznak csak 2 millió forintot kell fizetnie a rendőröknek a festés és mázolás költségeiért. (MTI)
1989. október 2., hétfő 17:46
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|