|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz Választmányának nyilatkozata
"A Fiatal Demokraták Szövetsége
megdöbbenéssel fogadta a hírt, hogy Horn Gyula külügyminiszter
fogadta Pik Bothát, a Dél-afrikai Köztársaság külügyminiszterét.
Szervezetünk, amely megalakulásától fogva az emberi jogok
kivívása és tiszteletben tartása mellett kötelezte el magát,
tiltakozik az ellen, hogy a magát megújulónak nevező magyar kormány
hivatalos kapcsolatot létesít a Föld egyik legpregnánsabb fajüldöző
rendszerének vezetésével és annak képviselőjét egy ilyen,
demokráciára érzékeny időszakban fogadja."
SZER, Hölgyválasz:
Magyar gyorssegély Romániának
"A decemberi események - melyekhez Tőkés László keménysége, a
presbitérium és a hívők bátorsága volt a gyújtószikra - napok alatt
harapóztak el egész Romániában. A magyarországi döbbent
hitetlenkedés után, első reakció az együttérzés és a segítőszándék
elemi erejű kitörése volt. Én az ötvenhatos forradalom napjaiban
láttam ingyen élelemmel, adományokkal megrakott teherautókat, és
most 33 év után ez a kép rémlett fel előttem, amikor sorra jártam az
órák alatt felállított adomány-gyűjtőhelyeket."
|
|
|
|
|
|
|
Ferencváros: kedvcsináló keddi játék? - Rajt az európai klubkupákért (6. rész)
|
A Ferencváros KEK-ellenfele, a finn kupagyőztes Haka Valkeakosken vasárnap érkezett meg Budapestre, és azóta a Novotel szállóban tartózkodik. Itt kért rövid nyilatkozatot a várható esélyekről az MTI munkatársa Yorma Kangasma:ki vezetőedzőtől. - Kevéssé ismerem a Ferencváros csapatát, mivel csupán a váciak elleni bajnoki összecsapásukat láttam - mondta a vendégek szakvezetője. - Szerintem nem lesz könnyü dolguk a magyaroknak ellenünk. Egy szoros eredmény, azaz gólnélküli vagy 1:1 arányu döntetlen az álmom. Milyen stilusban játszik a Haka? - Talán a ,,skandináv,, jelző a legtalálóbb. Kemény, az utolsó pillanatig küzdő együttes a miénk. A vezetőedző a keddre várható összeállitást nem volt hajlandó elárulni. A legutóbbi mérkőzésükön a következő játékosok léptek pályára a Haka szineiben: Huttunen - Ma:kela: - Seta:la:, Vuurinen, Nieminen - Tanttu, Laiho, Lintunen, Rautiainen - Paavola, Valurevavee. A finn csapattal érkezett a magyar fővárosba a pécsiek volt játékosa, Lőrincz Sándor (35) is. - A Haka az egyik legrégibb multra visszatekintő csapat Finnországban. Nem tévedek, ha azt mondom, a finnek ugy kedvelik, mint idehaza sokan a Ferencvárost. A játékosok többsége amatőr. Én vagyok az egyetlen, aki hivatásosként játszom a Hakában. Nem tudok mást mondani: jelenlegi kenyéradóm jellegzetesen finn csapat... Mióta játszik a Hakában? - Az idei lesz a második idényem velük. Bizonyára jobban ismeri a Ferencvárost társainál. Milyen tanácsokat ad nekik? - A zöld-fehéreket elég régen láttam utoljára. Ugy tudom, fiatal, feltörekvő csapat. Hazai pályán nyilván ők az esélyesebbek. x x x (folyt.köv.)
1989. szeptember 11., hétfő 14:40
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|