|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz Választmányának nyilatkozata
"A Fiatal Demokraták Szövetsége
megdöbbenéssel fogadta a hírt, hogy Horn Gyula külügyminiszter
fogadta Pik Bothát, a Dél-afrikai Köztársaság külügyminiszterét.
Szervezetünk, amely megalakulásától fogva az emberi jogok
kivívása és tiszteletben tartása mellett kötelezte el magát,
tiltakozik az ellen, hogy a magát megújulónak nevező magyar kormány
hivatalos kapcsolatot létesít a Föld egyik legpregnánsabb fajüldöző
rendszerének vezetésével és annak képviselőjét egy ilyen,
demokráciára érzékeny időszakban fogadja."
SZER, Hölgyválasz:
Magyar gyorssegély Romániának
"A decemberi események - melyekhez Tőkés László keménysége, a
presbitérium és a hívők bátorsága volt a gyújtószikra - napok alatt
harapóztak el egész Romániában. A magyarországi döbbent
hitetlenkedés után, első reakció az együttérzés és a segítőszándék
elemi erejű kitörése volt. Én az ötvenhatos forradalom napjaiban
láttam ingyen élelemmel, adományokkal megrakott teherautókat, és
most 33 év után ez a kép rémlett fel előttem, amikor sorra jártam az
órák alatt felállított adomány-gyűjtőhelyeket."
|
|
|
|
|
|
|
Új híd a Dunán
|
1989. szeptember 5., kedd - Újabb szakaszához érkezett az M0-ás budapesti autópálya-körgyűrű építése - kedden emelik be a Budafokvárostól a Dunán át a Csepel szigetre átívelő autópálya-híd utolsó acélszerkezeti elemét. A 750 méter hosszú, 22 méter széles híd szerkezetét a Ganz Acélszerkezet-gyár készítette el és a Hídépítő Vállalat építette meg, s majdan négy sávban közlekedhetnek rajta a járművek. A II. világháború után egyébként ez az első olyan, a Nagydunán átvívelő híd, amelyet új nyomvonalon építettek ki. A 900 millió forintos hídberuházás természetesen csak része a világbanki hitelből megvalósuló autópálya-körgyűrű építésének. A jövő év végére elkészülő, összesen 14,9 km hosszú félgyűrű - mint ismeretes - Budapest alatt az 5-ös, Kecskemétre futó, illetve a budai oldalon a Pécsi 6-os utat köti majd össze, áthaladva a Csepel szigeten is. (MTI)
1989. szeptember 5., kedd 08:31
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|