|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz Választmányának nyilatkozata
"A Fiatal Demokraták Szövetsége
megdöbbenéssel fogadta a hírt, hogy Horn Gyula külügyminiszter
fogadta Pik Bothát, a Dél-afrikai Köztársaság külügyminiszterét.
Szervezetünk, amely megalakulásától fogva az emberi jogok
kivívása és tiszteletben tartása mellett kötelezte el magát,
tiltakozik az ellen, hogy a magát megújulónak nevező magyar kormány
hivatalos kapcsolatot létesít a Föld egyik legpregnánsabb fajüldöző
rendszerének vezetésével és annak képviselőjét egy ilyen,
demokráciára érzékeny időszakban fogadja."
SZER, Hölgyválasz:
Magyar gyorssegély Romániának
"A decemberi események - melyekhez Tőkés László keménysége, a
presbitérium és a hívők bátorsága volt a gyújtószikra - napok alatt
harapóztak el egész Romániában. A magyarországi döbbent
hitetlenkedés után, első reakció az együttérzés és a segítőszándék
elemi erejű kitörése volt. Én az ötvenhatos forradalom napjaiban
láttam ingyen élelemmel, adományokkal megrakott teherautókat, és
most 33 év után ez a kép rémlett fel előttem, amikor sorra jártam az
órák alatt felállított adomány-gyűjtőhelyeket."
|
|
|
|
|
|
|
SZDSZ-állásfoglalás a Munkásőrségről (1. rész) (OS)
|
1989. augusztus 27., vasárnap - A Szabad Demokraták Szövetsége kispesti szervezete az alábbi felhívással fordul az ország valamennyi független politikai szervezetéhez és pártjához. Látható, hogy az MSZMP a jogállamisághoz vezető és az Ellenzéki Kerekasztallal folyó tárgyalásokon a megállapodások megkötését elodázza, azt tudatosan akadályozza. Az MSZMP hatalmának ma is legfőbb biztosítéka, akaratának korlátlan és hűséges kiszolgálója a Munkásőrség. A munkásőrség helyzetéről az utóbbi időben két állásfoglalás is megjelent a Magyar Közlönyben, mely azt mutatja, hogy elvben foglalkoznak a párthadsereg jövőbeni szerepének eldöntésével. Az illetékesek ezen törekvését elősegítve szervezetünk a következő tiltakozással él, és az alábbi javaslatot teszi. 1. Az elmúlt hónapokban többszöri levélváltás során fejeztük ki felháborodásunkat és tiltakozásunkat a Munkásőrség országos parancsnokánál az év eleje óta épülő és az egész országra kiterjedő, gyorsriasztást célzó új hírközlő rendszer létesítése ellen, melynek a költsége több tíz millió forintot is meghaladhat. Nyilvánvaló, hogy az ilyen és ehhez hasonló felelőtlen beruházások juttatták és juttatják gazdaságunkat egyre közelebb a teljes összeomláshoz. 2. Egyetértve a Munkásőrség azon vezetőivel, akik nyilatkozataikban, szervezetük fontosságát, illetve szükségességét abban látják, hogy az országot esetleg sújtó természeti katasztrófák elhárításában fejtsék ki önkéntes tevékenységüket, javasoljuk, hogy jelen szervezetük egyidejű feloszlatásával alakuljanak át Országos Természeti Katasztrófaelhárító Szervezetté. Az átalakulás során - összes fegyvereiket adják át a hadsereg tulajdonába; - székházaikkal és teljes vagyonukkal számoljanak el, egy külön erre a célra alakult nemzeti bizottságnak; - az önkéntes átalakulást követően, tartozzanak olyan polgári vagy más testület irányítása alá, ahol az információ-továbbításhoz szükséges hírközlő rendszer már kiépült (így nincs szükség párhuzamosan működő rendszerek kiépítésére), mint például mentők-rendőrség-hadsereg. (folyt.köv.)
1989. augusztus 27., vasárnap 16:42
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|