|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz Választmányának nyilatkozata
"A Fiatal Demokraták Szövetsége
megdöbbenéssel fogadta a hírt, hogy Horn Gyula külügyminiszter
fogadta Pik Bothát, a Dél-afrikai Köztársaság külügyminiszterét.
Szervezetünk, amely megalakulásától fogva az emberi jogok
kivívása és tiszteletben tartása mellett kötelezte el magát,
tiltakozik az ellen, hogy a magát megújulónak nevező magyar kormány
hivatalos kapcsolatot létesít a Föld egyik legpregnánsabb fajüldöző
rendszerének vezetésével és annak képviselőjét egy ilyen,
demokráciára érzékeny időszakban fogadja."
SZER, Hölgyválasz:
Magyar gyorssegély Romániának
"A decemberi események - melyekhez Tőkés László keménysége, a
presbitérium és a hívők bátorsága volt a gyújtószikra - napok alatt
harapóztak el egész Romániában. A magyarországi döbbent
hitetlenkedés után, első reakció az együttérzés és a segítőszándék
elemi erejű kitörése volt. Én az ötvenhatos forradalom napjaiban
láttam ingyen élelemmel, adományokkal megrakott teherautókat, és
most 33 év után ez a kép rémlett fel előttem, amikor sorra jártam az
órák alatt felállított adomány-gyűjtőhelyeket."
|
|
|
|
|
|
|
Közlemények, előrejelzések (2. rész)
(OS)
|
A SZOT Nyugdíjasbizottsága és a Nyugdíjasok budapesti Szövetsége közli: a Kormány sorozatosan figyelmen kívül hagyja az érdekképviseleti kezdeményezéseket, javaslatokat, nem törekszik érdemi együttműködésre a szakszervezetekkel.
Nem fogadjuk el a nagymértékű inflációt eredményező gazdaságpolitikát, amelynek árát a bérből és fizetésből élők fizetik meg; reménytelen helyzetbe hozzák a gyermekes családokat, a nyugdíjasokat, a fiatalokat
Tiltakozunk a mindennapi megélhetéshez nélkülözhetetlen fogyasztási cikkek és szolgáltatások árának drasztikus emelése ellen
Ne éljenek vissza tovább a türelmünkkel Elutasítjuk a nagy tömegeket a nyomor felé sodró gazdaságpolitikát. Áldozatainknak legyen végre értelme
Ezeknek a gondolatoknak a jegyében tiltakozó demonstrációt szervez a Vasasok Szakszervezeti Szövetsége, amelyhez sorra csatlakoznak a Szakszervezetek Országos Koordinációs Tanácsába tömörült szakszervezetek.
Nyugdíjas társaink Találkozzunk január 29-én 16 órakor a Parlament előtt Tiltakozó demonstrációra hívjuk a nyugdíjas szakszervezeti tagságot és hívunk minden nyugdíjast, aki egyetért a követelésekkel. (OS)
1990. január 26., péntek 19:07
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|