|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Közéletünk tisztaságáért - Az SZDSZ V. kerületi csoportjának nyilatkozata
"A lehallgatási botrány mellett hazánk
politikai életében más aggasztó jelek is tapasztalhatók. Az
V. kerületben január 13-án, szombaton sorrakerülő időközi választáson
az SZDSZ, az MSZDP, az FKGP és a Fidesz színeiben induló Tamás
Gáspár Miklós ellen példa nélkülien alantas akciókat indítottak
magukat meg nem nevező erők. Légből kapott rágalmakat tartalmazó
cikk másolatát szórják szét némelyek, míg mások sztálinista,
fasiszta uszítás fogalmát kimerítő röplapot köröznek."
SZER, Magyar híradó:
A belügy körül gyűrűző botrány
"Nos, egyszerre tehát kisült, hogy milyen sok szervezet létezik,
amelyek egytől egyik a törvényességet és az állampolgárok jogait
védelmezik. Szinte érthetetlen, hogy ezek a nagyhatalmú testületek
miért vártak a Fidesz és a szabaddemokraták bejelentésére, miért nem
maguktól kezdeményezték a kivizsgálást. Az ugyanis mindig is nyílt
titok volt, hogy a BM előszeretettel hallgatja le egyesek - és nem
is olyan kevesek - telefonbeszélgetéseit. Szinte érthetetlen -
mondtam -, holott jól tudom, hogy a régi elvtársak, mai bajtársak
még sokfelé ott vannak, a belügyben és máshol is."
|
|
|
|
|
|
|
Exhumálás
|
(Lángh Júlia) München, 1989. március 29. (SZER, Világhíradó) - A hozzátartozók kérésére a nyilvánosság kizárásával ma megkezdődött a Rákoskeresztúri köztemető 301-es parcellájában az 1958. június 16- án kivégzett miniszterelnök és társai földi maradványainak exhumálása. A Történelmi Igazságtétel Bizottság hangsúlyozza, hogy nem csupán Nagy Imre, Maléter Pál, Gimes Miklós, Szilágyi József és Losonczi Géza személyéről van szó, hanem ugyanannyira a mintegy 300 többi kivégzett méltó eltemetéséről, és ahol a család ragaszkodik hozzá, exhumálásáról is. Ezt a 300-as névsort - noha hivatalos részről erre ígéretet kapott - a Történelmi Igazságtétel Bizottság még mindig nem kapta meg. Felhívja mindazon hozzátartozók figyelmét, akik a 301-es parcellában névtelenül földbe helyezett halottjuk exhumálását kérik, jelentkezzenek a következő címen: Dornbach Alajos, 5-ös számú Ügyvédi Munkaközösség, 1054 Budapest, Alkotmány utca 19. A budapesti exhumálás megkezdésével egy időben a párizsi Pere Lachaise temetőben tavaly, a kivégzés 30. évfordulóján felállított emlékműnél és jelképes sírnál az emberi jogok franciaországi magyar ligája és a Szabadságharcos Szövetség képviselői lerótták kegyeletüket a kivégzett magyar miniszterelnök és a forradalom minden mártírja előtt. A 301-es parcellában megkezdett exhumálásról 10 óra után, A mai nap késő esti műsorában hírt adunk. +++
1989. március 29., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|