 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Közéletünk tisztaságáért - Az SZDSZ V. kerületi csoportjának nyilatkozata
"A lehallgatási botrány mellett hazánk
politikai életében más aggasztó jelek is tapasztalhatók. Az
V. kerületben január 13-án, szombaton sorrakerülő időközi választáson
az SZDSZ, az MSZDP, az FKGP és a Fidesz színeiben induló Tamás
Gáspár Miklós ellen példa nélkülien alantas akciókat indítottak
magukat meg nem nevező erők. Légből kapott rágalmakat tartalmazó
cikk másolatát szórják szét némelyek, míg mások sztálinista,
fasiszta uszítás fogalmát kimerítő röplapot köröznek."
SZER, Magyar híradó:
A belügy körül gyűrűző botrány
"Nos, egyszerre tehát kisült, hogy milyen sok szervezet létezik,
amelyek egytől egyik a törvényességet és az állampolgárok jogait
védelmezik. Szinte érthetetlen, hogy ezek a nagyhatalmú testületek
miért vártak a Fidesz és a szabaddemokraták bejelentésére, miért nem
maguktól kezdeményezték a kivizsgálást. Az ugyanis mindig is nyílt
titok volt, hogy a BM előszeretettel hallgatja le egyesek - és nem
is olyan kevesek - telefonbeszélgetéseit. Szinte érthetetlen -
mondtam -, holott jól tudom, hogy a régi elvtársak, mai bajtársak
még sokfelé ott vannak, a belügyben és máshol is."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Az SZDSZ választási kampány nyitó nagygyűlése Szegeden (1. rész)
|

1990. január 20., szombat - Hazánk az egyetlen jelentősebb
kelet-európai ország, ahol nincs olyan nagy tömegmozgalom, amely
erőteljesen, egyértelműen és határozottan követelné - a parlamenten
kívüli és parlamentáris eszközökkel - a rendszer radikális
megszüntetését. Magyarországon nincs forradalmi helyzet, 1956 óta
nem is volt, s ez különbözteti meg hazánkat leginkább minden
környező országtól. Ezekkel a gondolatokkal kezdte a mai politikai
helyzet elemzését Tamás Gáspár Miklós, újonnan megválasztott
országgyűlési képviselő szombaton Szegeden, a Szabad Demokraták
Szövetsége választási kampánynyitó nagygyűlésén.
Mint hangsúlyozta: a forradalmi helyzet hiánya azzal a hátránnyal jár, hogy nincs meg az igazi változásokhoz szükséges dinamizmus. De van előnye is: a forradalmakból ritkán jönnek létre stabil intézmények, márpedig az országnak ilyenekre van szüksége. Az SZDSZ nem olyan pártok, nem olyan erők győzelmét kívánja, amelyek azt óhajtják a választóktól, hogy érveiktől függetlenül higgyenek nekik. Olyan kormányt akar, amely nemcsak hogy eltűri, hanem megkívánja az ellenőrzést, s amely az ellenzéki álláspontot saját tevékenysége szerves kiegészítésének tekinti.
Tamás Gáspár Miklós a jövőt illetően ,,mérsékelten optimista,, véleményét fejtette ki. Mint mondotta, az ország politikai közvéleménye nem ül föl az olcsó demagógiának, nem fogad el kritika nélkül üres jelszavakat. Vannak olyan föltárható és mozgósítható gazdasági erőforrások, amelyek egy egészséges kormánypolitika esetén helyre tudják hozni a gazdaságot. Magyarország átalakulása számára a nemzetközi helyzet is kedvezőbb, mint valaha. (folyt.köv.)
1990. január 20., szombat 20:38
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|