|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Közéletünk tisztaságáért - Az SZDSZ V. kerületi csoportjának nyilatkozata
"A lehallgatási botrány mellett hazánk
politikai életében más aggasztó jelek is tapasztalhatók. Az
V. kerületben január 13-án, szombaton sorrakerülő időközi választáson
az SZDSZ, az MSZDP, az FKGP és a Fidesz színeiben induló Tamás
Gáspár Miklós ellen példa nélkülien alantas akciókat indítottak
magukat meg nem nevező erők. Légből kapott rágalmakat tartalmazó
cikk másolatát szórják szét némelyek, míg mások sztálinista,
fasiszta uszítás fogalmát kimerítő röplapot köröznek."
SZER, Magyar híradó:
A belügy körül gyűrűző botrány
"Nos, egyszerre tehát kisült, hogy milyen sok szervezet létezik,
amelyek egytől egyik a törvényességet és az állampolgárok jogait
védelmezik. Szinte érthetetlen, hogy ezek a nagyhatalmú testületek
miért vártak a Fidesz és a szabaddemokraták bejelentésére, miért nem
maguktól kezdeményezték a kivizsgálást. Az ugyanis mindig is nyílt
titok volt, hogy a BM előszeretettel hallgatja le egyesek - és nem
is olyan kevesek - telefonbeszélgetéseit. Szinte érthetetlen -
mondtam -, holott jól tudom, hogy a régi elvtársak, mai bajtársak
még sokfelé ott vannak, a belügyben és máshol is."
|
|
|
|
|
|
|
NSZK: Helmut Kohl látogatása - szóvivő (3. rész)
|
- Természetesen most, hogy az utóbbi években személyes kapcsolatokat alakított ki vezető magyar politikusokkal, tapasztalhatta, hogy különösképpen nagy felelősségtudattal fellépő, bátor és előretekintő államférfiakkal találkozhatott. Olyan emberekkel, akikkel - s ezt ő nagyra értékeli - kellemes, vonzó légkörben lehetett tárgyalni - mondotta Klein. A szóvivő az Európai Közösségek és Magyarország kapcsolatainak szorosabbá válását érintve megemlítette, hogy a kancellár mindenkor - a brüsszeli NATO-csúcson idén májusban, majd Gorbacsov főtitkár és Bush elnök NSZK-beli látogatása idején, az Európai Közösségek (EK) madridi csúcsértekezletén, a párizsi gazdasági csúcson, majd ismételten a strasbourgi EK-értekezleten, de azon a NATO-értekezleten is, amelyen Bush elnök a máltai csúcsértekezletről adott tájékoztatást - mindannyiszor képviselte Magyarország, de Lengyelország különleges érdekeltségét is a közösséggel való szorosabb kooperáció és a hozzá való gyors közeledés iránt. - Meggyőződésem: a kancellárra a jövőben is bizton lehet számítani abban, hogy e kérdésben továbbra is igen megbízható szószóló lesz - mondotta Hans Klein.+++
1989. december 15., péntek 17:50
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|