|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Közéletünk tisztaságáért - Az SZDSZ V. kerületi csoportjának nyilatkozata
"A lehallgatási botrány mellett hazánk
politikai életében más aggasztó jelek is tapasztalhatók. Az
V. kerületben január 13-án, szombaton sorrakerülő időközi választáson
az SZDSZ, az MSZDP, az FKGP és a Fidesz színeiben induló Tamás
Gáspár Miklós ellen példa nélkülien alantas akciókat indítottak
magukat meg nem nevező erők. Légből kapott rágalmakat tartalmazó
cikk másolatát szórják szét némelyek, míg mások sztálinista,
fasiszta uszítás fogalmát kimerítő röplapot köröznek."
SZER, Magyar híradó:
A belügy körül gyűrűző botrány
"Nos, egyszerre tehát kisült, hogy milyen sok szervezet létezik,
amelyek egytől egyik a törvényességet és az állampolgárok jogait
védelmezik. Szinte érthetetlen, hogy ezek a nagyhatalmú testületek
miért vártak a Fidesz és a szabaddemokraták bejelentésére, miért nem
maguktól kezdeményezték a kivizsgálást. Az ugyanis mindig is nyílt
titok volt, hogy a BM előszeretettel hallgatja le egyesek - és nem
is olyan kevesek - telefonbeszélgetéseit. Szinte érthetetlen -
mondtam -, holott jól tudom, hogy a régi elvtársak, mai bajtársak
még sokfelé ott vannak, a belügyben és máshol is."
|
|
|
|
|
|
|
Petrasovits Anna a Szocialista Internacionáléról
|
------------------------------------------------ München, 1989. november 27. (SZER, Magyar híradó) - A Szocialista Internacionálé visszaállította a Magyarországi Szociáldemokrata Párt teljes jogú tagságát. Ebből az alkalomból Lángh Júlia Petrasovits Annával, a párt elnökével készített interjút: - A Szocialista Internacionálé Tanácsa genfi konferenciáján felvette, visszavette a Magyarországi Szociáldemokrata Pártot tagjai sorába. Elsőként - és egyelőre egyedüliként - azok közül a pártok közül, amelyek Magyarországról kopogtatnak a Szocialista Internacionálé ajtaján. Petrasovits Annát, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt elnökét kérdezem: Hogyan értékeli ezt az eseményt? - Azt hiszem ez egy igen nagy esemény, és talán nagyon kevesek tudják ma Magyarországon felmérni, hogy milyen nagy dolog történt. A Magyarországi Szociáldemokrata Pártot eddig az emigráció képviselte konzultatív joggal. Csütörtök óta pedig az Internacionálé teljes jogú tagjává vált a Szociáldemokrata Párt. Ez tulajdonképpen azt is jelentette, hogy Európa választott. A Szociáldemokrata Pártban látják azt a politikai erőt, amely párt a békés átmenet egyik vezető erejévé tud válni, és nemzetközi kapcsolatainkban is ennek pozitív kihatásai lesznek. - Észrevételem szerint a magyar hírközlő szervek igen-igen keveset foglalkoztak azzal, hogy a Magyarországi Szociáldemokrata Párt teljes jogú tagja lett a Szocialista Internacionálénak. Egyetért-e ezzel az észrevétellel? (folyt.)
1989. november 27., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Petrasovits Anna a Szocialista Internacionáléról - 1. folyt.
|
- Valóban: mi is így látjuk. Két változatban gondoltuk át, hogy miért lehetett ez így. Az egyik: a politikai analfabétizmusra gondolunk, amiben nem mérik fel, hogy mi történt tulajdonképpen csütörtökön. A másik variáció sem sokkal hízelgőbb - ha szabad ezt a kifejezést használnom -, hiszen ha ez egy tendenciózus hírzárlat, vagy hír-kicsinyítés, akkor lényegében arról van szó, hogy a Szocialista Internacionáléba belépett párttal szemben egy olyan pártot részesítenek előnyben, amelyik most kopogtat a Szocialista Internacionálé ajtaján, és az ő tagfelvételi kérelmüket majd egy megfelelő időben vitára bocsátját, értékelik, és esetleg 1992-ben a kongresszuson kerülhet arra sor, hogy az Internacionálé tagjai lehessenek. - Ez a másik párt, amelyet Petrasovits Anna említett, ez a Magyar Szocialista Párt. +++
1989. november 27., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|