|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Közéletünk tisztaságáért - Az SZDSZ V. kerületi csoportjának nyilatkozata
"A lehallgatási botrány mellett hazánk
politikai életében más aggasztó jelek is tapasztalhatók. Az
V. kerületben január 13-án, szombaton sorrakerülő időközi választáson
az SZDSZ, az MSZDP, az FKGP és a Fidesz színeiben induló Tamás
Gáspár Miklós ellen példa nélkülien alantas akciókat indítottak
magukat meg nem nevező erők. Légből kapott rágalmakat tartalmazó
cikk másolatát szórják szét némelyek, míg mások sztálinista,
fasiszta uszítás fogalmát kimerítő röplapot köröznek."
SZER, Magyar híradó:
A belügy körül gyűrűző botrány
"Nos, egyszerre tehát kisült, hogy milyen sok szervezet létezik,
amelyek egytől egyik a törvényességet és az állampolgárok jogait
védelmezik. Szinte érthetetlen, hogy ezek a nagyhatalmú testületek
miért vártak a Fidesz és a szabaddemokraták bejelentésére, miért nem
maguktól kezdeményezték a kivizsgálást. Az ugyanis mindig is nyílt
titok volt, hogy a BM előszeretettel hallgatja le egyesek - és nem
is olyan kevesek - telefonbeszélgetéseit. Szinte érthetetlen -
mondtam -, holott jól tudom, hogy a régi elvtársak, mai bajtársak
még sokfelé ott vannak, a belügyben és máshol is."
|
|
|
|
|
|
|
Négy párt választási matinéja az V. kerületben (1. rész)
|
1989. november 19., vasárnap - ,,Szabadság, jólét, függetlenség,, címmel választási matinét rendezett vasárnap a Katona József Színházban a Szabad Demokraták Szövetsége, a Fidesz, a Független Kisgazdapárt és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt a december 9-re kiírt V. kerületi pótválasztások előtt. Ismeretes, hogy a kerületben megüresedett országgyűlési képviselői helyre a négy párt Tamás Gáspár Miklós jogfilozófust, az ELTE docensét, az SZDSZ ügyvivőjét jelöli.
Az ismert művészek - Bródy János, Koncz Zsuzsa és Kováts Kriszta - fellépésével megrendezett választási gyűlés első szónoka Petrasovits Anna volt. Az MSZDP elnöke kifejtette: pártja nagyon fontosnak tartja, hogy a Parlamentbe minél több valódi ellenzéki politikus kerüljön be. Olyanok, mint Tamás Gáspár Miklós, aki évek óta következetesen képviseli a hatalommal való szembehelyezkedés programját. A továbbiakban rámutatott: az MSZDP, amely az ésszerű társadalmi kompromisszumokra törekvő szociáldemokraták pártja, azért támogatja a szabad demokraták jelöltjét, mert a Magyarországi Szociáldemokrata Párt az SZDSZ-hez hasonlóan demokráciát és valóságos modernizációt akar. Dragon Pál, a Független Kisgazdapárt főtitkárhelyettese emlékeztetett arra, hogy Tamás Gáspár Miklóst már 1985-ben jelölni kívánták képviselőként az V. kerületben, ám ezt a hatalom megakadályozta. Kiemelte: Tamás Gáspár Miklós elsőként az erdélyi magyarságért és a hazai nemzetiségekért való bátor kiállásával hívta fel magára a figyelmet. Ám ugyanilyen következetesen bátor kiállás jellemzi a társadalom- és szociálpolitikai kérdések megítélésében, illetőleg az emberi jogok érvényesítéséért vívott küzdelemben. Deutsch Tamás, a Fidesz választmányának tagja hangsúlyozta: a Fiatal Demokraták Szövetsége azért támogatja Tamás Gáspár Miklós jelölését, mert következetes képviselője azoknak az európai liberális eszményeknek, amelyekre szüksége van ennek az országnak. A jövő heti népszavazásra és majdani szabad parlamenti választásra utalva kiemelte: a Fidesz, az FKgP, az MSZDP és az SZDSZ azt szeretné, ha a nép döntene, és nem a népiek. (folyt. köv.)
1989. november 19., vasárnap 16:25
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|