|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Közéletünk tisztaságáért - Az SZDSZ V. kerületi csoportjának nyilatkozata
"A lehallgatási botrány mellett hazánk
politikai életében más aggasztó jelek is tapasztalhatók. Az
V. kerületben január 13-án, szombaton sorrakerülő időközi választáson
az SZDSZ, az MSZDP, az FKGP és a Fidesz színeiben induló Tamás
Gáspár Miklós ellen példa nélkülien alantas akciókat indítottak
magukat meg nem nevező erők. Légből kapott rágalmakat tartalmazó
cikk másolatát szórják szét némelyek, míg mások sztálinista,
fasiszta uszítás fogalmát kimerítő röplapot köröznek."
SZER, Magyar híradó:
A belügy körül gyűrűző botrány
"Nos, egyszerre tehát kisült, hogy milyen sok szervezet létezik,
amelyek egytől egyik a törvényességet és az állampolgárok jogait
védelmezik. Szinte érthetetlen, hogy ezek a nagyhatalmú testületek
miért vártak a Fidesz és a szabaddemokraták bejelentésére, miért nem
maguktól kezdeményezték a kivizsgálást. Az ugyanis mindig is nyílt
titok volt, hogy a BM előszeretettel hallgatja le egyesek - és nem
is olyan kevesek - telefonbeszélgetéseit. Szinte érthetetlen -
mondtam -, holott jól tudom, hogy a régi elvtársak, mai bajtársak
még sokfelé ott vannak, a belügyben és máshol is."
|
|
|
|
|
|
|
Kaifu januárban Magyarországra látogat
|
Tokió, 1989. november 16. csütörtök (MTI-TUD) - Kaifu Tosiki japán miniszterelnök azt tervezi, hogy januárban Magyarországra látogat, közölte Nakajama Taro külügyminiszter Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettessel. A szerdai találkozóról a tokiói külügyminisztérium bejelentése napján számolt be a Kyodo. Medgyessy Péter küldöttség élén tartózkodik a japán fővárosban, ahol részt vesz az Általános Kereskedelmi és Vámtarifa Egyezmény (GATT) nem hivatalos miniszteri tanácskozásán, az un. Uruguayi fordulón.
A kormány elnökhelyettesének tórgyalásairól beszámoló japán hírügynökség szerint Medgyessy Péter fokozott közvetlen japán beruházásokra szólította fel az érintett japán üzleti köröket, a vegyipar, a járműipar és a turizmus területén, amikor Macunaga Hikaru külkereskedelmi és ipari miniszterrel áttekintették a kétoldalú kapcsolatokat. A Suzuki autógyár építésének a tervét érintve Medgyessy Péter elmondta, hogy a Magyarországon megvalósuló alkatrészgyártás azért lenne kívánatos, mert hozzájárulna a magyar ipar műszaki szinvonalának emeléséhez. A miniszterelnök-helyettes a kormány felügyelete alá tartozó japán export-import banktól pénzügyi gazdasági támogatást is kért. Macunaga válaszában tájékoztatást adott arról, hogy japán küldöttség magyarországi útját készítik elő a jövő tavaszra. A szakértők a beruházási lehetőségeket tanulmányozzák majd. Azt is elmondta, hogy két területen vették fontolóra a segítségnyújtást. Elsősorban a környezetvédelmi és a szakemberképzés területén látnak erre lehetőséget. Azt is érzékeltette, hogy a japán kormány szorosan figyelemmel kíséri a Suzuki együttműködési terv alakulását - jelentette a Kyodo.+++
1989. november 16., csütörtök 07:55
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|