|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Közéletünk tisztaságáért - Az SZDSZ V. kerületi csoportjának nyilatkozata
"A lehallgatási botrány mellett hazánk
politikai életében más aggasztó jelek is tapasztalhatók. Az
V. kerületben január 13-án, szombaton sorrakerülő időközi választáson
az SZDSZ, az MSZDP, az FKGP és a Fidesz színeiben induló Tamás
Gáspár Miklós ellen példa nélkülien alantas akciókat indítottak
magukat meg nem nevező erők. Légből kapott rágalmakat tartalmazó
cikk másolatát szórják szét némelyek, míg mások sztálinista,
fasiszta uszítás fogalmát kimerítő röplapot köröznek."
SZER, Magyar híradó:
A belügy körül gyűrűző botrány
"Nos, egyszerre tehát kisült, hogy milyen sok szervezet létezik,
amelyek egytől egyik a törvényességet és az állampolgárok jogait
védelmezik. Szinte érthetetlen, hogy ezek a nagyhatalmú testületek
miért vártak a Fidesz és a szabaddemokraták bejelentésére, miért nem
maguktól kezdeményezték a kivizsgálást. Az ugyanis mindig is nyílt
titok volt, hogy a BM előszeretettel hallgatja le egyesek - és nem
is olyan kevesek - telefonbeszélgetéseit. Szinte érthetetlen -
mondtam -, holott jól tudom, hogy a régi elvtársak, mai bajtársak
még sokfelé ott vannak, a belügyben és máshol is."
|
|
|
|
|
|
|
Tízéves a Győri Balett - jubileumi táncest
|
1989. november 2., csütörtök - A Győri Balett jubileumi táncestet tartott megalakulásának 10. évfordulója alkalmából csütörtökön, a győri Kisfaludy Színházban. A műsor az elmúlt évtized produkcióiból adott keresztmetszetet. A táncosok Markó Iván nagysikerű koreográfiáiból mutattak be részleteket, s felelevenítették az elmúlt évek katartikus táncszínházi élményeit. Az előadás előtt kiállítás nyílt a színház aulájában fotókból, plakátokból, díszletekből, jelmezekből és egyéb színházi relíkviákból az együttes elmúlt tíz évéről. Történetük - mint ismeretes - azzal kezdődött, hogy az Állami Balettintézet akkor végzős osztálya elhatározta, együtt marad, társulatot alakít és vezetőnek felkéri Markó Ivánt, Maurice Béjart világhírű balettegyüttesének szólótáncosát. Akkoriban készült el Győr város új színházépülete, amely alkalmas volt az újonnan megalakult társulat fogadására. Az együttes már az első bemutatóval, A nap szeretteivel meghódította a győri közönséget, mint ahogy tette ezt a későbbiekben Európa-szerte és a tengerentúlon. Több tucat külföldi meghívásnak tettek eleget, s emlékezetes táncszínházi élménnyel gazdagították a művészetkedvelő közönséget Szöultól Londonig, Palermótól Tokióig. (MTI)
1989. november 2., csütörtök 18:25
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|