|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Közéletünk tisztaságáért - Az SZDSZ V. kerületi csoportjának nyilatkozata
"A lehallgatási botrány mellett hazánk
politikai életében más aggasztó jelek is tapasztalhatók. Az
V. kerületben január 13-án, szombaton sorrakerülő időközi választáson
az SZDSZ, az MSZDP, az FKGP és a Fidesz színeiben induló Tamás
Gáspár Miklós ellen példa nélkülien alantas akciókat indítottak
magukat meg nem nevező erők. Légből kapott rágalmakat tartalmazó
cikk másolatát szórják szét némelyek, míg mások sztálinista,
fasiszta uszítás fogalmát kimerítő röplapot köröznek."
SZER, Magyar híradó:
A belügy körül gyűrűző botrány
"Nos, egyszerre tehát kisült, hogy milyen sok szervezet létezik,
amelyek egytől egyik a törvényességet és az állampolgárok jogait
védelmezik. Szinte érthetetlen, hogy ezek a nagyhatalmú testületek
miért vártak a Fidesz és a szabaddemokraták bejelentésére, miért nem
maguktól kezdeményezték a kivizsgálást. Az ugyanis mindig is nyílt
titok volt, hogy a BM előszeretettel hallgatja le egyesek - és nem
is olyan kevesek - telefonbeszélgetéseit. Szinte érthetetlen -
mondtam -, holott jól tudom, hogy a régi elvtársak, mai bajtársak
még sokfelé ott vannak, a belügyben és máshol is."
|
|
|
|
|
|
|
Rádió műsorváltozás október 23-tól 29-ig
|
Budapest, 1989. október 17. kedd (MTI-Press) Hétfő Kossuth 14.05 A Petőfi krimi 14.25 Pót-fiók 19.40 Czövek Lajos: Hortobágyi népdalrapszódia Petőfi 19.35 Könnyűzene - hangszerszólók 19.50 Senki többet? Harmadszor 21.05 Már közel 40 ezer szavazat az Erzsébet díjra 22.05 "A dalnak vége" Kedd Kossuth 19.40 Borsody László: Kerülj szívem 20.00 Lakás-helyzet Petőfi 14.00 Epizódok a magyar szerzetesrendek történetéből 21.05 A népi orvoslás jelene ... jövője? Szerda Kossuth 20.00 Ami a hírekből kimaradt... 22.30 A kilencvenes évek Csütörtök Kossuth 17.00 Megfizethető-e az ártatlanság? Petőfi 17.05 A mi utcánk... A Pozsonyi út Bartók 13.00 Hallgassuk újra Péntek Kossuth 17.05 A város tablója 22.30 Jövő és jövőkép Petőfi 18.30 A Rock Gyermekei Szombat Petőfi 09.05 Szavazási szokások Vasárnap Kossuth 09.00 Madárember (MTI-Press)
1989. október 17., kedd 10:55
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|