|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A szolnoki Varga Katalin Gimnázium nevelőtestületének tiltakozása
"A Magyar Nemzet 1990. január 6-i
számában a Kis magyar Watergate-ügyben olvastuk, hogy az
állambiztonsági szervek 1989. december 22-én kelt napi tájékoztatója
foglalkozott a szolnoki Varga Katalin Gimnázium diákjainak a
nyilvánosság elé tárt - a Szolnok Megyei Néplapban megjelent -, a
romániai emberi jogok lábbal tiprása elleni szolidaritási
felhívásával. Ezt a tényt ,,a selejtezésig szigorúan titkos,,
felirattal ellátott aktában őriztek.
Mi, a gimnázium pedagógia, szakmai felelősséget vállaló nevelői
tiltakozunk az ilyen és ehhez hasonló eljárások miatt."
SZER, Világhíradó:
Kónya Imre a lehallgatási botrányról
"Németh
Miklós kormányfő azonban sietett elhatárolni magát a
törvénytelenségektől, csakhogy kétféle felelősség van: büntetőjogi
és politikai. Az utóbbitól pedig aligha mentesülhet eleve a
miniszterelnök. Ő ugyanis - hangsúlyozom - politikai értelemben
mindenért felel, ami a kormány hatáskörébe tartozik. Még olyan
cselekményekért is, amelyeket a tudta nélkül követtek el. Éppen
azért áll rendelkezésére kiterjedt hivatali jogkör, hogy a
minisztériumok tevékenységét ellenőrizze.
A kormányfői elhatárolódást tehát aligha lehet úgy felfogni,
hogyha ezt kijelentette, akkor minden rendben van. Azt, hogy mi van
rendben és mi nincs, azt majd a nyomozás fogja kideríteni."
|
|
|
|
|
|
|
Románia és Észak-Korea
|
Éliás Béla, az MTI tudósítója jelenti:
Peking, 1990. január 8. hétfő (MTI-tud) - Ha igaz az, hogy
az egyik iker megérzi a másiknak okozott fájdalmat, akkor Ceausescu
kivégzése bénító hatással lehetett Kim Ir Szenre, akinek negyven
éves uralma Észak-Koreában a tükörképe Ceausescu huszonnégy éves
országlásának - írja kommentárjában a The Hongkong Standard című
lap.
A kommentár részletesen felsorolja a Kim Ir Szen és Ceausescu - mint írja, a két politikai testvér - közötti hasonlóságokat. Rámutat, hogy mindketten olyan egalitárius kommunista államot hoztak létre, amely valójában személyes hűbéri birtokuk volt. A román vezető a hatalom kiváltságaival ruházta fel feleségét és körülbelül negyven közeli és távolabbi rokonát. Kim Ir Szen azáltal, hogy fiát, Kim Dzong Ilt jelölte ki utódának az elnöki tisztségbe, megkezdte az első kommunista dinasztia kialakítását. Ő is párt és kormányzati posztokba helyezte feleségét, lányát és számos unokáját, rokonát. Ezzel azonban nem érnek véget a két személy és rendszer közötti hasonlóságok. Mind Romániában, mind Észak-Koreában olyan önerőre támaszkodó gazdaságpolitikát honosítottak meg, amelynek következménye pénzügyi összeomlás, műszaki elmaradottság és diplomáciai elszigetelődés lett.
Aligha vitatható, hogy a Szovjetunióban és Kelet-Európában bekövetkezett fejlemények jelentősen hozzájárultak Ceausescu bukásához, mint ahogy az is bizonyos, hogy Ceausescu bukása hatással lesz Észak-Koreára. A diplomáciai kapcsolatok megteremtése Dél-Korea és a kelet-európai országok - Magyarország, Lengyelország, Jugoszlávia és várhatóan Bulgária, Csehszlovákia, az NDK és Románia - között még inkább elszigeteli egykori szövetségeseitől az észak-koreai rezsimet. Fokozza Kim Ir Szen elszigeteltségét, hogy már a Szovjetunió is konzuli kapcsolatokat létesített Szöullal.
A hongkongi lap kommentátora szerint a román diktátor bukása valóságos sokkhatást gyakorolt Kim Ir Szenre, ,,aki még Ceausescunál is ocsmányabb személyi kultuszt alakított ki,,. A jelek szerint Kim Ir Szen egyebek között azzal próbál meg kikecmeregni az elszigeteltségből, hogy közeledik Kínához, amelynek vezetése változatlanul rokonszenvez az Észak-Koreában uralkodó ,,szocializmussal,, és annak első számú letéteményesével, az ez év áprilisaban 78. életévét betöltő Kim Ir Szennel.+++
1990. január 8., hétfő 16:38
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|