|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A szolnoki Varga Katalin Gimnázium nevelőtestületének tiltakozása
"A Magyar Nemzet 1990. január 6-i
számában a Kis magyar Watergate-ügyben olvastuk, hogy az
állambiztonsági szervek 1989. december 22-én kelt napi tájékoztatója
foglalkozott a szolnoki Varga Katalin Gimnázium diákjainak a
nyilvánosság elé tárt - a Szolnok Megyei Néplapban megjelent -, a
romániai emberi jogok lábbal tiprása elleni szolidaritási
felhívásával. Ezt a tényt ,,a selejtezésig szigorúan titkos,,
felirattal ellátott aktában őriztek.
Mi, a gimnázium pedagógia, szakmai felelősséget vállaló nevelői
tiltakozunk az ilyen és ehhez hasonló eljárások miatt."
SZER, Világhíradó:
Kónya Imre a lehallgatási botrányról
"Németh
Miklós kormányfő azonban sietett elhatárolni magát a
törvénytelenségektől, csakhogy kétféle felelősség van: büntetőjogi
és politikai. Az utóbbitól pedig aligha mentesülhet eleve a
miniszterelnök. Ő ugyanis - hangsúlyozom - politikai értelemben
mindenért felel, ami a kormány hatáskörébe tartozik. Még olyan
cselekményekért is, amelyeket a tudta nélkül követtek el. Éppen
azért áll rendelkezésére kiterjedt hivatali jogkör, hogy a
minisztériumok tevékenységét ellenőrizze.
A kormányfői elhatárolódást tehát aligha lehet úgy felfogni,
hogyha ezt kijelentette, akkor minden rendben van. Azt, hogy mi van
rendben és mi nincs, azt majd a nyomozás fogja kideríteni."
|
|
|
|
|
|
|
Albánia - agrárpolitika
|
Bécs, 1990. január 8. hétfő (Reuter) - A parasztok
legfontosabb feladata, hogy Albánia népét lássák el élelmiszerrel -
rendelte el Ramiz Alia albán államfő. Rendelete arra enged
következtetni, hogy az élelmiszerexport háttérbe szorul a
prioritások listátán. A Reuter megjegyzi, hogy az albán vezető nem
sokkal azután rendelkezett így, hogy Romániában leszámoltak
Ceausescuval, aki az élelmiszerexportot oly mértékben erőltette,
hogy a lakosság nagy része az éhezés szélére jutott.
Pali Miska albán miniszterelnök-helyettes és mezőgazdasági miniszter a hétvégén egy durresi termelőszövetkezetben tartott találkozón elmondta, hogy Alia utasítására az albán mezőgazdaság meg fogja oldani a lakosság teljes élelmiszerellátását. Miska sejteni engedte, hogy bizonyos problémák lehetnek majd az epxorttal, de ezekre nem tért ki.
Adil Carcani miniszterelnök ugyanakkor ugyanezen a durresi talákozón azt mondta, hogy az élelmiszerexport továbbra is prioritást élvez Albánia keményvaluta bevételének biztosítása végett. Arról nem beszélt, hogy jelenleg exportál-e Albánia élelmiszert.
Egy mult évi banki kimutatás szerint a szocialista országok közül Albániának a legkisebb a külföldi tartozása, mindössze 151 millió dollár kölcsönt kapott a fejlett tőkés országoktól. +++
1990. január 8., hétfő 13:32
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|