|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A szolnoki Varga Katalin Gimnázium nevelőtestületének tiltakozása
"A Magyar Nemzet 1990. január 6-i
számában a Kis magyar Watergate-ügyben olvastuk, hogy az
állambiztonsági szervek 1989. december 22-én kelt napi tájékoztatója
foglalkozott a szolnoki Varga Katalin Gimnázium diákjainak a
nyilvánosság elé tárt - a Szolnok Megyei Néplapban megjelent -, a
romániai emberi jogok lábbal tiprása elleni szolidaritási
felhívásával. Ezt a tényt ,,a selejtezésig szigorúan titkos,,
felirattal ellátott aktában őriztek.
Mi, a gimnázium pedagógia, szakmai felelősséget vállaló nevelői
tiltakozunk az ilyen és ehhez hasonló eljárások miatt."
SZER, Világhíradó:
Kónya Imre a lehallgatási botrányról
"Németh
Miklós kormányfő azonban sietett elhatárolni magát a
törvénytelenségektől, csakhogy kétféle felelősség van: büntetőjogi
és politikai. Az utóbbitól pedig aligha mentesülhet eleve a
miniszterelnök. Ő ugyanis - hangsúlyozom - politikai értelemben
mindenért felel, ami a kormány hatáskörébe tartozik. Még olyan
cselekményekért is, amelyeket a tudta nélkül követtek el. Éppen
azért áll rendelkezésére kiterjedt hivatali jogkör, hogy a
minisztériumok tevékenységét ellenőrizze.
A kormányfői elhatárolódást tehát aligha lehet úgy felfogni,
hogyha ezt kijelentette, akkor minden rendben van. Azt, hogy mi van
rendben és mi nincs, azt majd a nyomozás fogja kideríteni."
|
|
|
|
|
|
|
KGST - miniszterelnöki értekezlet
|
Bécs, Berlin, 1990. január 7. (AFP/Reuter) - Nyugati
hirügynökségek vár akozása szerinti a KGST kedden Szófiában kezdődő
kormányfői szintű tanácskozása radikálisan jelzi majd a szocialista
országok törekvéseinek változását.
A kelet-európai változások, vagyis a piacgazdaság irányába tett fordulat a meglévő KGST-rendszer gyökeres megváltoztatását teszi szükségessé és a nyitást a nyugati piacgazdaságoik felé. 1990 januárjában a KGST tagországai ebben már gyakorlatilag egységesek, sőt Prágából olyan - később megcáfolt - hírek is érkeztek, amelyek szerint Csehszlovákia egyenesen a KGST felszámolását követeli.
Modrow miniszterelnök sajtóértekezletén úgy foglalt állást, hogy ezt a "stabil szervezetet" felszámolni ugyan nem szükséges, de teljes átalakítására van szükség, egyebek között a tagországok valutáját konvertibilissé kell tenni.
Magyarország már régebben is követelte a szervezet "alapos átszervezését", mert Budapest véleménye szerint az már teljesen alkalmatlan az országok közötti gazdasági kapcsolatok koordinálására, s ráadásul "gazdaságellenes". Lengyelország is elítélte a KGST megkövült struktúráját, amelyet mélyrehatóan át kell alakítani.
Immár a Szovjetunió is elismerte, hogy a KGST "hosszantartó, súlyos betegségben szenved" és komoly problémákkal küszködik.
A most tartandó kormányfői ülés napirendjén olyan kulcskérdések szerepelnek, mint a tagországok közötti fizetések rendszerének korszerűsítése, az egyes tagállamok közötti államközi, nemzetközi vagy vállalati szintű közvetlen kapcsolatainak fejlesztése. (folyt.)
1990. január 8., hétfő 10:13
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|