|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A szolnoki Varga Katalin Gimnázium nevelőtestületének tiltakozása
"A Magyar Nemzet 1990. január 6-i
számában a Kis magyar Watergate-ügyben olvastuk, hogy az
állambiztonsági szervek 1989. december 22-én kelt napi tájékoztatója
foglalkozott a szolnoki Varga Katalin Gimnázium diákjainak a
nyilvánosság elé tárt - a Szolnok Megyei Néplapban megjelent -, a
romániai emberi jogok lábbal tiprása elleni szolidaritási
felhívásával. Ezt a tényt ,,a selejtezésig szigorúan titkos,,
felirattal ellátott aktában őriztek.
Mi, a gimnázium pedagógia, szakmai felelősséget vállaló nevelői
tiltakozunk az ilyen és ehhez hasonló eljárások miatt."
SZER, Világhíradó:
Kónya Imre a lehallgatási botrányról
"Németh
Miklós kormányfő azonban sietett elhatárolni magát a
törvénytelenségektől, csakhogy kétféle felelősség van: büntetőjogi
és politikai. Az utóbbitól pedig aligha mentesülhet eleve a
miniszterelnök. Ő ugyanis - hangsúlyozom - politikai értelemben
mindenért felel, ami a kormány hatáskörébe tartozik. Még olyan
cselekményekért is, amelyeket a tudta nélkül követtek el. Éppen
azért áll rendelkezésére kiterjedt hivatali jogkör, hogy a
minisztériumok tevékenységét ellenőrizze.
A kormányfői elhatárolódást tehát aligha lehet úgy felfogni,
hogyha ezt kijelentette, akkor minden rendben van. Azt, hogy mi van
rendben és mi nincs, azt majd a nyomozás fogja kideríteni."
|
|
|
|
|
|
|
Vegyesvállalati tapasztalatok a Szovjetunióban
|
Moszkva, 1990. január 8. hétfő (Reuter/TASZSZ) - Külföldi
cégek formálisan jóval több mint ezer vegyes vállalatot létesítettek
eddig a Szovjetunióban, de sok közülük meg sem kezdte a munkát,
néhány pedig már csődbe is jutott - jelentette a TASZSZ a
pénzügyminisztérium adataira hivatkozva.
A pénzügyminisztériumban eddig 1284 vegyes vállalatot jegyeztek be, három milliárd dollár nominális alaptőkével. A vállalatok fele a könnyűiparban és a szolgáltatásokban létesült, 20 százaléka az ipari szolgáltatások területén, s 15 százaléka a nehéziparban.
A TASZSZ megjegyezte, hogy a vegyes vállalatok gyakran küszködnek jogi, pénzügyi és szervezési problémákkal. Ezzel egybehangzóan külföldi megfigyelők is azt mondják, hogy csak a legtőkeerősebb és legtürelmesebb külföldi cégeknek van esélyük a szovjet piacon, a kisebb vállalatok lehetőségei a devizahiány miatt korlátozottak. Kis cégek nem engedhetik meg maguknak például a hosszú fizetési késedelmeket, vagy nem képesek komplex csereügyletek lebonyolítására.
A vegyes vállalatok 51 százaléka egyébként Moszkvában létesült. +++
1990. január 8., hétfő 08:41
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|