|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Köztársaság Belügyminisztériuma Belső Biztonsági Szolgálata személyi állományának nyilatkozata
"A személyi állomány értetlenül áll az SZDSZ és a Fidesz által a
kormány elnökétől követelt, leszámolás színezetű kollektív
felelősségrevonást, elbocsátást, a történelemből már ismert,
rosszemlékű ,,B listára,, helyezést sürgető elképzelések előtt,
hiszen ez szöges ellentétben áll az említett szervezetek eddig
deklarált demokratikus elveivel.
Mélységesen elítéljük és megvetjük azt a személyt, aki szigorú
állam- és szolgálati titkok illetéktelen kezekbe juttatásával súlyos
bűncselekményt követett el."
BBC, Panoráma:
Kelet-Európa és Magyarország - interjú Tom Lantossal
"Látni kell azt is, hogy a lengyelek mennyivel több segítséget
kapnak Amerikából, hogy ők sokkal okosabban, inteligesebben
politizálnak, mint a magyarok.
Az amerikai kormány és a Kongresszus demokrata kezekben van, de
azt hiszem, nem egy titok, hogy a magyaroknak talán 90 százaléka
republikánus. Ezért a Kongresszusban a magyaroknak nincs nagy
befolyása, és véleményem szerint ezért is Magyarországnak sokkal
nehezebb dolga van a Kongresszusban, mint Lengyelországnak, és nincs
nekem sincs sok kollégám, akiknek a magyarok nagyon fontosak
lennének."
|
|
|
|
|
|
|
Kerekasztal beszélgetés a választásokról - 12. folyt.
|
A szavazatok 9 százaléka lehet, hogy nem óriási szám. 21 mandátum megint csak nem óriási szám. Viszont a Fidesz egészen kiváló intellektuális melegágya a magyarságnak. És a Fidesz soha nem tagadta, hogy ők egy koalíció. Hát ott voltam az első kongresszusukon 88-ban, amikor nem voltak elismerve. Ahol például Kövér László felállt, és nyugodtan akkor egy élesen kommunista kormányellenes hangulatban azt találta mondani: tapsra - olyanoknak, akik nem osztották nézeteit -, hogy kérem szépen én szocialista vagyok, de senki másra nézve nem tartom kötelezőnek. Na, most egy ilyen koalícióban, ahol van népi, nemzeti irányzat, és vannak az SZDSZ-hez közelálló radikálisan polgári liberálisok és szocialisták, 35 éves életkorukat betöltve nem lesznek többé Fidesz-tagok. És egész szép számban már közel vannak a 30-as életévükhöz. Nagyon nagy tehetségü fiatalok, akik nem feltétlenül az SZDSZ-be fognak átlépni 5 év múlva.
- Ne haragudj félbe kell hogy szakítsalak, mert ebben azt hiszem hogy nem tévedsz. Ugyanis a Fidesz, már amikor egy héttel ezelőtt beszéltem fideszesekkel, akkor mondták, hogy ezt megfogják változtatni, és ez a 35 éves korhatár megszünik. És a Fidesz nem korhoz kötött párt lesz.
- Ennek lenne értelme részükről. De még akkor sem látom, hogy az eddig látens politikai különbségek a Fideszen belül ne ütköznének ki a későbbiekben. Mindenképpen elő fognak jönni ezek. És a másik az, hogy nem lesz szükség arra a radikális antikommunizmusra, ami az SZDSZ-nek és a Fidesznek egyaránt politikai tőkét adott a választásokon. Tehát mást kell behozni a politikába.
- Hát azt hiszem időnk lassan lejár, megköszönöm Szenthe Péternek, Pártos Gábornak és Pallai Péternek a részvételt. +++
1990. április 15., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|