|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Köztársaság Belügyminisztériuma Belső Biztonsági Szolgálata személyi állományának nyilatkozata
"A személyi állomány értetlenül áll az SZDSZ és a Fidesz által a
kormány elnökétől követelt, leszámolás színezetű kollektív
felelősségrevonást, elbocsátást, a történelemből már ismert,
rosszemlékű ,,B listára,, helyezést sürgető elképzelések előtt,
hiszen ez szöges ellentétben áll az említett szervezetek eddig
deklarált demokratikus elveivel.
Mélységesen elítéljük és megvetjük azt a személyt, aki szigorú
állam- és szolgálati titkok illetéktelen kezekbe juttatásával súlyos
bűncselekményt követett el."
BBC, Panoráma:
Kelet-Európa és Magyarország - interjú Tom Lantossal
"Látni kell azt is, hogy a lengyelek mennyivel több segítséget
kapnak Amerikából, hogy ők sokkal okosabban, inteligesebben
politizálnak, mint a magyarok.
Az amerikai kormány és a Kongresszus demokrata kezekben van, de
azt hiszem, nem egy titok, hogy a magyaroknak talán 90 százaléka
republikánus. Ezért a Kongresszusban a magyaroknak nincs nagy
befolyása, és véleményem szerint ezért is Magyarországnak sokkal
nehezebb dolga van a Kongresszusban, mint Lengyelországnak, és nincs
nekem sincs sok kollégám, akiknek a magyarok nagyon fontosak
lennének."
|
|
|
|
|
|
|
A Vasas Szakszervezet nyilatkozata (1. rész)
(OS)
|
1990. január 29., hétfő - Az Országos Koordinációs Tanácsban tömörült azon szakszervezetek, akik a közelmúltban megbeszéléseket folytattak a Magyarországi Szociáldemokrata Párt vezetőivel, értetlenül fogadják Petrasovits Annának, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt elnökének a Népszava január 29-i számában idézett nyilatkozatát. Ezek a szakszervezetek szükségesnek tartják hangsúlyozni, hogy sem a Szociáldemokrata Párttal, sem más pártokkal paktumot nem kötöttek, politikai függetlenségük azt jelenti, hogy egyetlen párt sem tehet szert kizárólagos befolyásra a szakszervezetekben. Az ágazati és szakmai szakszervezetek, miként vélhetően az MSZDP is, maguk választják meg vezetőiket, maguk döntenek arról, hogy szövetségüket ki képviselje. Ezért nem csupán érthetetlen, de elfogadhatatlan is az a hangnem, amely az elnökasszony nyilatkozatát jellemzi. A szakszervezeti vezetők minősítésére, megítélésére kizárólagos joga a szakszervezetek tagságának, illetve képviseleti fórumainak van. A szakszervezetek szociáldemokratizálása azt jelentené, hogy egyetlen nézet, illetve eszmerendszer uralma valósulhasson meg a szakszervezeti mozgalomban. Ezzel szöges ellentétben áll, hogy napjainkban is fellelhető a szakszervezeteken belül csaknem valamennyi hazánkban jelenlévő politikai és eszmei áramlat. Ám mindez nem függ össze a munkavállalók gazdasági érdekeinek képviseletével. Ezért úgy gondoljuk, hogy a Szociáldemokrata Párt vezetőinek épp az együttműködés érdekében célszerű volna tartózkodniuk az ilyen kisajátító megfogalmazásoktól. Az Országos Koordinációs Tanácsban tömörülő szakszervezetek, köztük azok is, akik már tárgyalásokat folytattak a Magyarországi Szociáldemokrata Párttal úgy vélik, hogy a kapcsolatokat a továbbiakban is az eddig már ismert alapelvek határozzák meg. A szakszervezetek készek minden olyan politikai erővel együttműködni, akik programjukban és cselekedeteikben vállalják a munkájukból élők érdekeinek megjelenítését és képviseletét. E szakszervezetek bíznak abban, hogy az MSZDP és a szakszervezetek közötti együttműködést nem napi politikai érdekek és ebből adódá nyilatkozatok, hanem hosszú távú érdekazonosság határozza meg.
A Vasas, Vegyész, Bányász Szakszervezet
(folyt.köv.)
1990. január 29., hétfő 16:50
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
A Vasas Szakszervezet nyilatkozata (2. rész)
(OS)
|
E nyilatkozattal egyetértenek az Országos Koordinációs Tanácsban tömörült alábbi szervezetek:
Bankok, Biztosítók Dolgozóinak Szakszervezete Bőripari Dolgozók Szakszervezete Egészségügyben Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége Élelmezésipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete Helyiipari és Városgazdálkodási Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Ipari Szövetkezet Dolgozóinak Szakszervezete Kereskedelmi Szakszervezetek Szövetsége Könyvszakmai Dolgozók Szakszervezete Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége Közlekedési Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége Művészeti és Tájékoztatási Szakszervezetek Szövetsége Nyomdaipari Dolgozók Szakszervezete Papíripari Dolgozók Szakszervezete Pedagógusok Szakszervezete Postások Szakszervezete Ruházatipari Dolgozók Szakszervezete Sajtószakszervezet Textilipari Dolgozók Szakszervezete Televíziós Dolgozók Szakszervezete Vasutasok Szakszervezete Vendéglátó és Idegenforgalmi Dolgozók Szakszervezete Vízügyi, Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (OS)
1990. január 29., hétfő 16:53
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|