|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Köztársaság Belügyminisztériuma Belső Biztonsági Szolgálata személyi állományának nyilatkozata
"A személyi állomány értetlenül áll az SZDSZ és a Fidesz által a
kormány elnökétől követelt, leszámolás színezetű kollektív
felelősségrevonást, elbocsátást, a történelemből már ismert,
rosszemlékű ,,B listára,, helyezést sürgető elképzelések előtt,
hiszen ez szöges ellentétben áll az említett szervezetek eddig
deklarált demokratikus elveivel.
Mélységesen elítéljük és megvetjük azt a személyt, aki szigorú
állam- és szolgálati titkok illetéktelen kezekbe juttatásával súlyos
bűncselekményt követett el."
BBC, Panoráma:
Kelet-Európa és Magyarország - interjú Tom Lantossal
"Látni kell azt is, hogy a lengyelek mennyivel több segítséget
kapnak Amerikából, hogy ők sokkal okosabban, inteligesebben
politizálnak, mint a magyarok.
Az amerikai kormány és a Kongresszus demokrata kezekben van, de
azt hiszem, nem egy titok, hogy a magyaroknak talán 90 százaléka
republikánus. Ezért a Kongresszusban a magyaroknak nincs nagy
befolyása, és véleményem szerint ezért is Magyarországnak sokkal
nehezebb dolga van a Kongresszusban, mint Lengyelországnak, és nincs
nekem sincs sok kollégám, akiknek a magyarok nagyon fontosak
lennének."
|
|
|
|
|
|
|
Szűrös Mátyás fogadta Király Károlyt
|
1990. január 24., szerda - Szűrös Mátyás, a Magyar
Köztársaság ideiglenes elnöke szerdán hivatalában fogadta Király
Károlyt, a román Nemzeti Megmentési Front Tanácsa elnökhelyettesét,
aki gyógykezelésen tartózkodik Magyarországon. A megbeszélésen részt
vett magyar részről Szokai Imre külügyminiszter-helyettes, valamint
Salati Ferenc, a Nemzeti Megmentési Front Tanácsa mellett működő
nemzetiségi kérdésekkel foglalkozó misszió titkára.
A tervezettnél lényegesen hosszabbra nyúlt, kötetlen hangulatú eszmecserén Király Károly tolmácsolta Ion Iliescu, a Nemzeti Megmentési Front Tanácsa elnökének üdvözletét, s nevében romániai látogatásra hívta meg Szűrös Mátyást. Ezzel kapcsolatban Szűrös Mátyás elmondta: ő már korábban átadta az Ion Iliescunak szóló meghívást. Valamelyik látogatásra - egy kölcsönösen elfogadható időpontban - a közeljövőben sor kerül.
A megbeszélésen nagy hangsúllyal foglalkoztak a menekültek kérdésével. Egyetértettek abban: mindkét részről meg kell tenni mindent annak érdekében, hogy a menekültek hazatérjenek. Romániának erkölcsileg és anyagilag rehabilitálnia kell ezeket az embereket, s törvényes biztosítékokat nyújtani számukra, hogy megtorlásban nem lesz részük. Ennek kapcsán Szűrös Mátyás leszögezte: a menekültek által Magyarországon felvett kölcsönök nem lehetnek akadályai hazatérésüknek. A két politikus úgy vélekedett, hogy a kettős állampolgárság kizárására vonatkozó magyar-román államközi egyezményt az új megállapodás kidolgozásáig célszerű felfüggeszteni.
Mindketten fontosnak ítélték, hogy a két ország - az európai együttműködést erősítendő - tegyen közös szándéknyilatkozatot a Romániában élő magyarság helyzetére, illetve kétoldalú kapcsolatokban betöltött szerepére vonatkozóan. Ugyancsak szükséges, hogy mielőbb megerősödjenek a közvetlen gazdasági kapcsolatok a két állam között.
Szűrös Mátyás aggodalmának adott hangot, hogy - bizonyos jelek alapján - Romániában egyes reflexek és struktúrák tovább működnek, amelyek akadályozzák a Magyarország és Románia közötti konkrét megállapodások mielőbbi megvalósítását.
Király Károly a Nemzeti Megmentési Front Tanácsa köszönetét tolmácsolta azért az anyagi, politikai és erkölcsi segítségért, amelyet Magyarország nyújtott Romániának. Ez jelentős hozzájárulás a magyar-román viszony új alapokra helyezéséhez. Ezt követően személyes köszönetet mondott mindazoknak az intézményeknek, amelyek lehetővé tették magyaroroszági gyógykezelését. (MTI)
1990. január 24., szerda 13:56
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|