|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Köztársaság Belügyminisztériuma Belső Biztonsági Szolgálata személyi állományának nyilatkozata
"A személyi állomány értetlenül áll az SZDSZ és a Fidesz által a
kormány elnökétől követelt, leszámolás színezetű kollektív
felelősségrevonást, elbocsátást, a történelemből már ismert,
rosszemlékű ,,B listára,, helyezést sürgető elképzelések előtt,
hiszen ez szöges ellentétben áll az említett szervezetek eddig
deklarált demokratikus elveivel.
Mélységesen elítéljük és megvetjük azt a személyt, aki szigorú
állam- és szolgálati titkok illetéktelen kezekbe juttatásával súlyos
bűncselekményt követett el."
BBC, Panoráma:
Kelet-Európa és Magyarország - interjú Tom Lantossal
"Látni kell azt is, hogy a lengyelek mennyivel több segítséget
kapnak Amerikából, hogy ők sokkal okosabban, inteligesebben
politizálnak, mint a magyarok.
Az amerikai kormány és a Kongresszus demokrata kezekben van, de
azt hiszem, nem egy titok, hogy a magyaroknak talán 90 százaléka
republikánus. Ezért a Kongresszusban a magyaroknak nincs nagy
befolyása, és véleményem szerint ezért is Magyarországnak sokkal
nehezebb dolga van a Kongresszusban, mint Lengyelországnak, és nincs
nekem sincs sok kollégám, akiknek a magyarok nagyon fontosak
lennének."
|
|
|
|
|
|
|
A BFNSZ kilép a kormányból? - A BKP vagyona
|
Nagy Károly, az MTI tudósítója jelenti:
Szófia, 1990. január 23. kedd (MTI-tud) - A Bolgár Földműves
Népi Szövetség hajlik rá - amint ez egyik vezetőjének televíziós
nyilatkozatából kiderül -, hogy képviselőit kivonja a kormányból.
Így megszűnnék a kommunista-parasztpárti koalíció. Ez válasz az
ellenzéki ,,BFNSZ-Nikola Petkov,, párt felhívására, amely egyebek
között ennek a követelésnek a teljesítésétől teszi függővé a két
azonos nevű bolgár parasztpárt egyesítését. Január 27-re a
,,hivatalosak,, találkozót kezdeményeztek, ahol mindkét párt,
továbbá a bennük lévő irányzatok és platformok képviselői
kifejthetnék álláspontjukat az egyesülés kérdéséről. Ez már a
márciusban megrendezendő kongresszuson megtörténhetnék.
A Bolgár Kommunista Pártban - azon kívül, hogy valószínűleg hamarosan egyedül marad a kormányban - érdekes új probléma jelentkezik: A tömegtájékoztatásban is megfogalmazazták már, hogy nem találják nyomát a BKP törvényes bejegyzésének. Állítólag annak idején Trajcso Kosztov észlelte ugyan a bejegyzés hiányát s azt pótolta is, de nem biztos, hogy jogi személyként jegyeztetett be a BKP. A dokumentumok felkutatása folyik. Ha kiderülne, hogy a pártot csak mint eszmei csoportosulást jegyezték be, az azt jelentené, hogy nincs joga semmilyen vagyonra, tulajdonra. Márpedig a tulajdonában nagy értékű vagyon van. Az ellenzék egyik követelése a hétfőn délután kezdődött nemzeti kerekasztal-tárgyalásokon az volt, hogy ennek a vagyonnak - ideértve a hivatalos BFNSZ vagyonát is - már annak felmérésébe vonják be képviselőit. Annál inkább ott akar lenni az ellenzék a vagyon elosztásánál. +++
1990. január 23., kedd 07:31
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|