|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Köztársaság Belügyminisztériuma Belső Biztonsági Szolgálata személyi állományának nyilatkozata
"A személyi állomány értetlenül áll az SZDSZ és a Fidesz által a
kormány elnökétől követelt, leszámolás színezetű kollektív
felelősségrevonást, elbocsátást, a történelemből már ismert,
rosszemlékű ,,B listára,, helyezést sürgető elképzelések előtt,
hiszen ez szöges ellentétben áll az említett szervezetek eddig
deklarált demokratikus elveivel.
Mélységesen elítéljük és megvetjük azt a személyt, aki szigorú
állam- és szolgálati titkok illetéktelen kezekbe juttatásával súlyos
bűncselekményt követett el."
BBC, Panoráma:
Kelet-Európa és Magyarország - interjú Tom Lantossal
"Látni kell azt is, hogy a lengyelek mennyivel több segítséget
kapnak Amerikából, hogy ők sokkal okosabban, inteligesebben
politizálnak, mint a magyarok.
Az amerikai kormány és a Kongresszus demokrata kezekben van, de
azt hiszem, nem egy titok, hogy a magyaroknak talán 90 százaléka
republikánus. Ezért a Kongresszusban a magyaroknak nincs nagy
befolyása, és véleményem szerint ezért is Magyarországnak sokkal
nehezebb dolga van a Kongresszusban, mint Lengyelországnak, és nincs
nekem sincs sok kollégám, akiknek a magyarok nagyon fontosak
lennének."
|
|
|
|
|
|
|
Tamás Gáspár Miklós képviselő lett
|
----------------------------------
München, 1990. január 15. (SZER, Magyar híradó) - Szombaton a leadott szavazatok kereken 55 százalékával Tamás Gáspár Miklóst választották Budapesten az V. kerület, 14-es számú szavazási körzete parlamenti képviselőjévé.
Az Erdélyből származó filozófus neve nem ismeretlen hallgatóink előtt, igaz korábban csak tőlünk, a Szabad Európa Rádiótól hallhattak róla, akkor is leginkább azt, hogy éppen most milyen ügyben vette őrizetbe a rendőrség, miért forgatta fel házkutatás ürügyén lakását.
Amint azonban az agyonhallgatás törvényét hatályon kívül helyezték, a magyarországi kollégák is szívesen kérdezik véleményét, hiszen tudják, olyan hang szólal meg, amely az elnémított Magyarország számos lakójának véleményét mondja.
Igen, Tamás Gáspár Miklóssal a régi rendszer nagy ellenségének, a demokratikus ellenzéknek első, és mindjárt egyik legismertebb tagja került a magyar parlamentbe. Fontos lépés ez országunk demokratizálódása történetében. Biztosak lehetünk abban, hogy a Szabad Demokraták Szövetségének képviselője beváltja ígéretét - amelyet közvetlenül megválasztása után rádiónknak adott interjújában tett. Határozottan, félreérthetetlenül képviselem azok véleményét - mondta -, akik ellene vannak annak, ami az elmúlt 40 esztendőben Magyarországon történt.
De úgy gondolom, más vonatkozásai is vannak a szombati pótválasztásnak, amelyekről érdemes röviden szólni.
Tamás Gáspár Miklós ellenfele két független jelölt volt. Az egyiket az MSZP, a másikat a Hazafias Népfront támogatta. Ők ezt nem hangsúlyozták, de nem is tagadták. Mindketten messze elmaradtak a Szabad Demokraták Szövetsége jelöltje mögött. (folyt.)
1990. január 15., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|