|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Köztársaság Belügyminisztériuma Belső Biztonsági Szolgálata személyi állományának nyilatkozata
"A személyi állomány értetlenül áll az SZDSZ és a Fidesz által a
kormány elnökétől követelt, leszámolás színezetű kollektív
felelősségrevonást, elbocsátást, a történelemből már ismert,
rosszemlékű ,,B listára,, helyezést sürgető elképzelések előtt,
hiszen ez szöges ellentétben áll az említett szervezetek eddig
deklarált demokratikus elveivel.
Mélységesen elítéljük és megvetjük azt a személyt, aki szigorú
állam- és szolgálati titkok illetéktelen kezekbe juttatásával súlyos
bűncselekményt követett el."
BBC, Panoráma:
Kelet-Európa és Magyarország - interjú Tom Lantossal
"Látni kell azt is, hogy a lengyelek mennyivel több segítséget
kapnak Amerikából, hogy ők sokkal okosabban, inteligesebben
politizálnak, mint a magyarok.
Az amerikai kormány és a Kongresszus demokrata kezekben van, de
azt hiszem, nem egy titok, hogy a magyaroknak talán 90 százaléka
republikánus. Ezért a Kongresszusban a magyaroknak nincs nagy
befolyása, és véleményem szerint ezért is Magyarországnak sokkal
nehezebb dolga van a Kongresszusban, mint Lengyelországnak, és nincs
nekem sincs sok kollégám, akiknek a magyarok nagyon fontosak
lennének."
|
|
|
|
|
|
|
A romániai rémuralom megdöntése
|
München, 1990. január 8. (SZER, Kelet-európai szemle) - Kelet-európai szemlénk következik Bárdi István összeállításában. - A Türannosz és a világ. A romániai rémuralom megdöntésének világvisszhangja.
- December 23-ikán, a világon elsőként a magyar kormány ismerte el a kondukátort trónjáról letaszító új román vezetést. E példát december 25-ikén, Ceausescu kivégzésének napján a Szovjetunió és Jugoszlávia követte, majd gyors egymásutánban Bulgária, Lengyelország, Kelet-Németország és Csehszlovákia.
Miközben Varsóban, Prágában és Kelet-Berlinben kormányok és parlamentek megbélyegezték a román ÁVÓ, a Securitate által elkövetett tömeggyilkosságokat, a hivatalos szovjet nyilatkozatokból kezdetben hiányzott a világos állásfoglalás.
December 21-ikén, 4 nappal azután, hogy Temesvárott kirobbant a forradalom, Gorbacsov azt mondta a Népi Küldöttek Kongresszusában, hogy a hiányos értesülések alapján még nem lehet kommentálni a romániai helyzetet.
Egy nappal később, december 22-ikén a népi küldöttek tapsviharral fogadták Gorbacsov bejelentését Ceausescu letartóztatásáról, majd határozatot fogadtak el, amely szerint Moszkva megingathatatlanul támogatja a román nép ügyét.
Hogy a szovjet vezetésnek mennyire fontos a romániai kérdés, nem utolsó sorban a Hitler-Sztálin-paktum értelmében Romániából elvett Besszarábia, a mai szovjet Moldava-föld miatt, ahol állandósultak a román nemzetiségi tüntetések, az nyilvánvalóvá vált december 23-ikán. (folyt.)
1990. január 8., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|