|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Köztársaság Belügyminisztériuma Belső Biztonsági Szolgálata személyi állományának nyilatkozata
"A személyi állomány értetlenül áll az SZDSZ és a Fidesz által a
kormány elnökétől követelt, leszámolás színezetű kollektív
felelősségrevonást, elbocsátást, a történelemből már ismert,
rosszemlékű ,,B listára,, helyezést sürgető elképzelések előtt,
hiszen ez szöges ellentétben áll az említett szervezetek eddig
deklarált demokratikus elveivel.
Mélységesen elítéljük és megvetjük azt a személyt, aki szigorú
állam- és szolgálati titkok illetéktelen kezekbe juttatásával súlyos
bűncselekményt követett el."
BBC, Panoráma:
Kelet-Európa és Magyarország - interjú Tom Lantossal
"Látni kell azt is, hogy a lengyelek mennyivel több segítséget
kapnak Amerikából, hogy ők sokkal okosabban, inteligesebben
politizálnak, mint a magyarok.
Az amerikai kormány és a Kongresszus demokrata kezekben van, de
azt hiszem, nem egy titok, hogy a magyaroknak talán 90 százaléka
republikánus. Ezért a Kongresszusban a magyaroknak nincs nagy
befolyása, és véleményem szerint ezért is Magyarországnak sokkal
nehezebb dolga van a Kongresszusban, mint Lengyelországnak, és nincs
nekem sincs sok kollégám, akiknek a magyarok nagyon fontosak
lennének."
|
|
|
|
|
|
|
Közlemények, előrejelzések (OS)
|
1989. december 28., csütörtök - A KISOSZ budapesti elnöksége közli, hogy az 1989. évi Aranykapu rendezvény utolsó napján a résztvevő kereskedők a romániai szenvedők és károsultak részére önkéntes adakozásból 89 300 forintot gyűjtöttek össze, mely összeget a Vöröskereszt egyszámlájára befizettünk. Kérjük a Budapesten működő kereskedőket, hogy erejükhöz mérten csatlakozzanak e nemes felajánláshoz. Szervezetünkön keresztül információt kaphatnak a 142-0981-es telefonszámon. x x x A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének intéző bizottsága úgy foglalt állást, hogy a szakszervezeti tagdíjakból 150 ezer forintot utal át Románia megsegítésére. x x x Az újpesti Kisgazdapárt vonzáskörzetében élők, akiket az elmúlt 42 év alatt megfosztottak a földjüktől vagy a műhelyüktől, az üzletüktől, illetve egyéb ingatlanuktól elfogadható kárpótlás nélkül; írjanak róla röviden. Címünk: 1325 Budapest, Postafiók 151. Megbeszélés minden pénteken 17-19 óráig a Budapest, IV., Szt. István tér 14. szám alatti klubhelyiségben. x x x A Szabad Demokraták piliscsabai szervezete orgonaestet rendez december 30-án 16.45-től a piliscsabai nagytemplomban. Közreműködik Hey Lóránt és Illés Edit. A bevételt a piliscsabai szociális otthonoknak ajánlják fel. x x x A Kereszténydemokrata Néppárt könyvgyűjtési akciót szervez erdélyi magyarok számára. Elsősorban az ifjúságnak írott, magyarságtudatot és keresztény eszmeiséget fejlesztő műveket várjuk, amelyek a hosszú román nacionalista diktatúra után segíthetnének visszaadni erdélyi magyar testvéreink nemzeti öntudatát, és hozzájárulhatnának az együttélő népek kölcsönös megértéséhez. Természetesen minden magyar nyelvű könyvet örömmel fogadunk január 2-ától délután 4 és 8 óra között a Budapest V., Arany János u. 10. III. emeleti központunkban. (OS)
1989. december 28., csütörtök 19:27
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|