|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Köztársaság Belügyminisztériuma Belső Biztonsági Szolgálata személyi állományának nyilatkozata
"A személyi állomány értetlenül áll az SZDSZ és a Fidesz által a
kormány elnökétől követelt, leszámolás színezetű kollektív
felelősségrevonást, elbocsátást, a történelemből már ismert,
rosszemlékű ,,B listára,, helyezést sürgető elképzelések előtt,
hiszen ez szöges ellentétben áll az említett szervezetek eddig
deklarált demokratikus elveivel.
Mélységesen elítéljük és megvetjük azt a személyt, aki szigorú
állam- és szolgálati titkok illetéktelen kezekbe juttatásával súlyos
bűncselekményt követett el."
BBC, Panoráma:
Kelet-Európa és Magyarország - interjú Tom Lantossal
"Látni kell azt is, hogy a lengyelek mennyivel több segítséget
kapnak Amerikából, hogy ők sokkal okosabban, inteligesebben
politizálnak, mint a magyarok.
Az amerikai kormány és a Kongresszus demokrata kezekben van, de
azt hiszem, nem egy titok, hogy a magyaroknak talán 90 százaléka
republikánus. Ezért a Kongresszusban a magyaroknak nincs nagy
befolyása, és véleményem szerint ezért is Magyarországnak sokkal
nehezebb dolga van a Kongresszusban, mint Lengyelországnak, és nincs
nekem sincs sok kollégám, akiknek a magyarok nagyon fontosak
lennének."
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZMP Nagykanizsai Reformkörének állásfoglalása (2. rész) (OS)
|
A kioktatást azokttól fogadnánk el, akik maguk mutatnának példát az MSZMP működőképességének és választási esélyeinek növelésével. Felelős politikusoknak ezért azokat a párttagokat tartjuk, akik 1989. június 30-án hajnalban az új struktúrát Zalaegerszegen létrehozták. Ha a Magyar Szocialista Munkáspárt esélyegyenlőségről beszél, akkor a Központi Bizottságnak az esélyt mindenféle kezdeményezésre meg kell adni, örülve annak, hogy vannak a pártnak olyan tagjai, akik kezdeményezően lépnek fel a struktúra, a program, a demokratikus szocializmus megteremtése érdekében. Még egyszer leszögezzük: egy felesleges és bürokratikus hatalmi centrumot szüntet meg az MSZMP Zala megyei pártértekezlete. Kinyilvánítjuk, hogy a szervezet tartalommal való megtöltése a napi feladatunk, de megvédjük elképzeléseinket, és nem engedjük azt semmilyen szinten és senkitől sem lejáratni. Eljött az idő arra, hogy az öntevékeny állampolgár jogai ne csak deklarált szabadságjogok legyenek, hanem a mindennapi életben is érvényesüljenek. Ismét csak arra hivatkozhatunk, mint amikor platformunkat megalkottuk: ,,...Meggyőződésünk, hogy a javasolt forma működőképes, és a politikai többpártrendszerben is hatékony szervezet megteremtését eredményezi,,. Meggyőződésünk az is, hogy a szervezeti forma nem a szétesést, hanem az összetartó erőt hozza létre, a felelősségérzést erősíti. A platform megvalósítását segítené a hivatásos politikusok tudása és tapasztalata, de ha kell, nélkülük is sikerre viszi azt a megye párttagsága. (OS)
1989. augusztus 8., kedd 16:31
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|